Orbán hatalmas Kossuth téri beszédre készül a békemeneteseknek, miközben az ellenzék a Fővám téren, a diákok pedig az Operánál tüntetnek
Idén a Nemzeti Műzeum körüli felújítások miatt nem lesz múzeumkerti Orbán-beszéd, minden állami rendezvény az Országház közelében, a Kossut téren lesz március 15-én. Az ünnepi rendezvények reggel 9 órakor a Országház előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek az ünnepélyes zászlófelvonással, amelyen részt vesz Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. A díszünnepséget, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet, szintén az Országház előtt tarják 14 órától.
Persze valójában nem államinak, inkább fideszes pártrendezvénynek fogható fel minden, amivel az adóforintjainkból „kedveskedik" a népnek a kormány.
Hatalmas erőbedobással készültek, mindenki riogatásával mozgósítottak ugyanis egy néhány héttel ezelőtti – a hódmezővásárhelyi bukás után összehívott – Fidesz-KDNP közös elnökségi ülésével teljesen véletlenül, teljesen egyidőben elhatározott, majd bejelentett március 15-i Békemenetre. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) reklámja szerint ráadásul azért kel nagyon-nagyon sokan lenni, hogy megmutassák:
- 1. vannak, akik szeretik Magyarországot (magyarán azok, akik nem értenek egyet a Fidesszel, illetve a korrupcióval, s hataloméhséggel, amellyel gyakorta vádolható az Orbán-kormány, azok a CÖF és a Fidesz szerint egészen egyszerűen nem szeretik Magyarországot.
- 2. azért kell tömegesen ott lenni és erőt mutatni, hogy ne legyen bevándorló ország Magyarországból, hanem „megőrözhessük Magyarországot magyar országnak”.
- 3. végül, de nem utolsósorban, hogy közösen hallgathassák meg Orbán Viktor ünnepi beszédét a Kossuth téren, 14 órakor.
Békemenet 2018
„Hódmezővásárhelyen reményt kaptak! Most elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran!” (Bayer...
Magyarán ismét alig titkoltan folyik össze a fideszes, az állami, valamint a papíron se nagyon civil CÖF-ös rendezvénysorozat, de hát mit lehet tenni. A hódmezővásárhelyi vereséget mindenesetre az első napok káosza után a kormányoldal egésze mozgósításra és a Fidesz-választók aktivizálására igyekszik használni, nem is meglepő módon.
A Békemenet 12 órakor, a Bem szobortól indul, és a Margit-hídon keresztül ér a Kossuth térre, ahol 14 órakor Orbán Viktor mond ünnepi kampánybeszédet.
Kérdés, hogy az ellenzéki oldal képes lesz-e, a lengyel turistabuszok Magyarországra rendelését leszámítva hasonló erejű, vagy csak megközelítő méretű megmozdulást a nemzeti ünnepre. Egyelőre úgy tűnik, hogy nemhogy a CÖF-öt, hanem minden korábbi párttüntetést is sikerülhet lenyomni a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak (MKKP), amely egy „békébb” Békemenetet szervez a CÖF-Fidesz összefogásnál is.
Erre pedig már több mint 20 ezer ember jelezte esetleges részvételét, eddig több mint 5 ezren mondták ezt biztosra.
2. MKKP Békemenet
Annak örömére, hogy lesz Békemenet, mi is szervezünk aznapra egyet. Magyország legyen a Két Békemenet országa!
A Kétfarkúak az Oktogonhoz hirdették meg a találkozót, szintén délre, ahonnan a Blaha Lujza tér, Astoria és végül az Erzsébet tér lesz a menetirány.
De délután háromtól – amikor is a békementek elvileg véget érnek, az MKKP-n kívüli más ellenzéki pártok is megemlékezést, illetve tömegrendezvényt hirdettek. Karácsony Gergely és az MSZP-Párbeszéd szövetség délután 3-ra a Fővám térre szervez demonstrációt március 15-re, ahol a miniszterelnök-jelölt szólal fel, de ahol a Demokratikus Koalíció, a Magyar Liberális Párt, s az Együtt, valamint más kispártok részt vesznek majd.
Most kell talpra állni!
null
Az eseményhez egy videót is készítettek, s hetek óta erőteljesen hirdetik:
Az LMP és a Jobbik persze nem közösködik, a zöldpárt meg sem kísérel tömegdemonstrációt szervezni, ehelyett egy fővárosi szállodában, a Benczúr Hotelben 11-től háromórás rendezvényt tartanak, ahol felszólal Szél Bernadett is. A Jobbik ellenben – mint az a pártelnök, Vona Gábor oldaláról véletlenül kiderült – szintén 15 órakor kezdődik majd a Batthyány-örökmécsesnél.
De ha a pártrendezvényeket ki is hagyná, akkor sem kell, hogy további tüntetés nélkül múljon el a nemzeti ünnep: végül, de persze nem utolsó sorban a nap talán legfontosabb eseménye a diákoké lesz, akik eddig már több tömegtüntetést tudtak összehozni, ám a Független Diákparlament meghirdette, hogy március 15-én egy megemlékezéssel egybekötött nagy, közös demonstrációt szerveznek a #diákvagyok mozgalommal, ahová „minden, a hazánk jövőjéért, a fiatal generációk jobb oktatásáért aggódó és felelősséget érző magyar polgárt” várnak.
Közös megemlékezés és tüntetés a jövőnkért #március15-én!
A januári és februári több ezer fős diáktüntetések után március 15-én egy megemlékezéssel egybekötött nagy, közös demonstrációt szervez a #diákvagyok...
Nagy az esélye tehát, hogy erre a demonstrációra egységesen, párszíntől függetlenül felsorakoznak majd az ellenzéki politikusok és szavazótáboruk egy része is.
Kellemes tüntetésidő
A nemzeti ünnepen kellemes idő várható, a hosszú hétvége többi napján viszont meglehetősen változékony, sőt „extrém" időjárásra, lehűlésre, havazásra, ónos esőre is számítani kell. Kifejtette, csütörtök reggel felhős lesz az ég, az ország északi és középső területein kisebb eső, zápor is várható. Délután sem kizárt csapadék, de hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Napközben plusz 10-15 fokig melegszik fel a levegő. A fővárosban is lehet reggel, kora délelőtt kisebb eső, a déli óráktól viszont néhány órás napsütés várható, 10 Celsius-fok körüli maximumokkal.
A március 15-i nemzeti ünnepi rendezvények miatt Budapest több kerületében, valamint országszerte számos településen lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni. A fővárosban csütörtökön több forgalmas útvonalon, közlekedési csomóponton lesznek hosszabb-rövidebb lezárások. A rendőrség honlapján lehet tájékozódni a fővárosban és az ország különböző településein életbe lépő forgalomkorlátozásokról.
Budapesten 6 órától 23 óráig lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat. Szintén csütörtök reggel 8 órától 23 óráig lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között; 11 órától a Bem felső rakpartot a Csalogány utca és a Bem tér között, illetve a Bem József utcát - várhatóan 12 órától 14 óráig lezárják a Bem felső rakpartot a Bem tér és a Margit híd között, valamint a Szent István körutat és a Bajcsy-Zsilinszky utat. Ugyancsak 12 órától 18 óráig lezárják az V. kerületi Báthory utcát, a Hold utcát és az Aulich utcát.
Mindemellett csütörtökön – szakaszosan és időszakosan – 13 órától lezárják a Teréz körút, Erzsébet körút, Blaha Lujza tér, Rákóczi út, Astoria, Károly körút, Erzsébet tér útvonalat, 19 órától 21 óráig pedig a Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Múzeum körút útvonalat.
A lezárások miatt számos közösségi közlekedési járat forgalma, útvonala változik. A BKK kéri, hogy, aki teheti, az ünnepi rendezvények helyszínét inkább metróval közelítse meg, most még a 3-as metró is járni fog. Részletesebb tájékoztatás a BKK honlapján.