Két-háromszorosára emelkedett az egyes tantárgyakat képesítés nélkül tanítók aránya az elmúlt négy évben

Egyre több tanár kényszerül olyan tantárgyat tanítani, amihez nincsen képesítése. Vidéken a legrosszabb a helyzet, de Budapesten is egyre gyakoribb a probléma. 

2022. május 11., 07:48

Szerző:

Négy év alatt a korábbi szint két-háromszorosára emelkedett az iskolákban az egyes tantárgyakat képesítés nélkül tanítók aránya – derült ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Közgazdaságtudományi Intézetének nemrégiben publikált, „A közoktatás indikátorrendszere 2021” című kiadványából, írta a Népszava.

A nem megfelelő képesítés a szaktárgyak esetében azt jelenti, hogy a tanárok úgy tanítanak egy szaktárgyat, hogy rendelkeznek pedagógiai képesítéssel, de nem abból a tantárgyból, amit tanítani kényszerülnek.

A kiadvány szerint 2016 után rendkívüli mértékben nőtt a szaktantárgyakat képesítés nélkül tanítók aránya. 2020-ban az általános iskolákban a természettudományi tárgyakat tanítók 10, a matematikát tanítók 9, az idege n nyelvet tanítók 8, valamint az összes szakos tárgyat oktatók 7 százalékának nem volt szakképesítése a tárgy tanításához. A szakos ellátottság viszont településtípusonként eltér. Legrosszabb helyzetben a községek vannak, ugyanis ott a képesített pedagógusok hiánya minden tantárgynál meghaladja a tíz százalékot. Kisebb vidéki települések iskoláiban a legnagyobb igény a természettudományi tárgyakat tanítókra lenne szükség, ugyanis 2020-ra a hiányuk elérte a 14 százalékot. 

A hátrányos helyzetű régiókban, ahol magas a halmozottan hátrányos helyzetű diákok száma, ott az idegen nyelvű tanárok negyedének nem volt megfelelő képesítése. A matematikát tanítóknak a 23 százaléka, a természettudományi tantárgyakat tanítóknak pedig 20 százaléka nem rendelkezett megfelelő képesítéssel.

2020-ban az általános iskolák 3-6 százaléka, a gimnáziumok 0,6-1 százaléka volt olyan, ahol egyes tárgyakból egyetlen megfelelő képesítéssel rendelkező tanár sem dolgozott.

A problémát csak tovább fokozza, hogy egyre kevesebb a pályakezdő tanár, valamint egyre több a pályaelhagyók és nyugdíjba vonulók száma is. A pedagógus érdekvédelmi szervezetek ezért is sürgetnek mihamarabbi, legalább 45 százalékos béremelést.

(Kiemelt kép: Diákok a felzárkóztató órán a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tantermében 2020. június 2-án. Fotó: MTI/Balázs Attila)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.