Radikális átszervezés jön a Budapesti Corvinus Egyetemen, megszüntetik a karokat

2019. november 26., 14:07

Szerző:

A Budapesti Corvinus Egyetem új vezetése február elejétől megszünteti az összes, a gazdálkodási, a társadalomtudományi és a nemzetközi kapcsolatok, valamint a közgazdaság-tudományi kart – értesült a Népszava.

A karok szerepét a már most is működő 11 egyetemi intézet veszi át. Ezek közül 6 üzleti, 3 közgazdasági, 2 pedig társadalomtudományi profilú lesz.

A lap úgy tudja, hogy az intézetek az akadémiai műhelyekért felelős rektorhelyettes alá tartoznak majd. Az egyetem vezetésének ígérete szerint az eddiginél nagyobb autonómiát élveznek, az egyes intézeteket saját szakmai- tudományos profiljának kialakításában önigazgatás érvényesül majd.

Az átalakításokat bírálják az oktatók. Az egyetemen  működő kari tanácsok ugyanis eddig véleményt mondhattak az intézmény költségvetéséről, az adott karon működő szakokról.

Toronyai Gábor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének Corvinuson működő bizottságának vezetője szerint kérdéses, hogy az alapítványi kuratórium törvényesen írta-e át a szenátus döntése nélkül az egyetem szervezeti és működési szabályzatát, jogalapot teremtve ezzel a karok megszüntetésére.

A dolgozók félelme szerint ezzel az egyetem szenátusának jogköre is szűkülni fog, intézményfenntartási és költségvetési ügyekben ezentúl valószínűleg nem lesz hatásköre, arról a fenntartó alapítvány kuratóriuma dönt a jövőben.

Fotó: Facebook

A 168 Óra írta meg először, hogy egyetem fenntartói joga idén július 1-től hivatalosan is a Maecenas Universitatis Corvini vagyonkezelő alapítványhoz került az Információs és Technológiai Minisztériumtól. Májusban jegyezték be a cégbíróságon az új fenntartót, majd átadták az alapító vagyonként szolgáló Richter és Mol részvényeket is. Elsőként a 168 Óra írta meg, hogy a Corvinus fenntartói jogát elveszik az Emmitől, és az ITM után alapítványi kézbe kerül. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Hernádi Zsolt MOL-vezér lett.

A Népszavának név nélkül nyilatkozó érintettek erősen kifogásolták azt is, hogy nem kapnak időben tájékoztatást az őket is érintő döntésekről.

– Az új vezetés úgy irányítja a Corvinust, mintha az egy vállalat lenne. Az alapítvány kuratóriuma úgy viselkedik, mint egy igazgatótanács és elvárják, hogy a döntéseik mindenfajta konzultáció nélkül megvalósuljanak. Csakhogy ez nem egy vállalat, ez egy egyetem

– mondta egy oktató a lapnak.

Toronyai Gábor szerint mindenről csak utólag értesülnek, amikor már kész tényeket közölnek velük. Pedig – emelte ki – az átláthatóság már csak azért is fontos lenne, mert a Corvinus várhatóan modellértékű lesz a többi intézmény esetében is.

A Corvinus vezetése úgy érvel az átalakítás mellett, hogy az egyetemi karok megszüntetésével fölösleges párhuzamosságokat szüntetnek meg, és az egyetemen belüli együttműködést ösztönzik. Másrészt olyan külföldi mintát vesznek most át, amely általános a Corvinust is a soraiban tudó Community of European Management Schools (CEMS) egyetemi hálózatnál.