Nyugdíjtörténelem
Nagyapám a maga módján és korában „reneszánsz ember” volt, poéta, zeneszerző, historikus és jogász is. Verse Erkel Ferenc gyulai szülőházának falán van márványba faragva. Nyugdíjba vonulásáig, 1943-ig a Budapesti Királyi Ügyészség alelnöke volt. Nyugdíját 1953. január elsején Rákosi Mátyás elvette. Ezt a méltánytalanságot nem tudta elviselni, meghalt.
Nagybátyámat, a Magyar Királyi Honvédség tisztjét, aki zsidó munkaszolgálatosokat védett és mentett meg, Rákosi Mátyás 1949-ben kitelepítéssel és nyugdíjmegvonással jutalmazta.
Az önkényurak földhözragadt politikai bosszújának legocsmányabb módja a nyugdíjak elrablása korábbi ellenfeleiktől. Ilyeneknek lehettünk tanúi a közelmúltban is kis hazánkban, bírósági eljárásokkal megfejelve.
A korábbi, úgyszólván kisipari módszerekkel a NER kormánya szakított. Nem vacakolnak már egyes nyugdíjak elvonásával, sőt el sem vonják. Megvédik. Hárommillió nyugdíjandusz 3000 milliárdját. Úgy megvédték, hogy abból a kasszában egy huncut fillér sem maradt. Ha már lúd, legyen kövér alapon (Márton napja körül járunk) a maradék 200 milliárdos püspökfalatot is bekebelezik. Pardon! Megvédik.
Nincs új a Nap alatt. Ezek a mai kurzuslovagok vagy a múltból veszik embermegalázási technikáikat, vagy – ami rosszabb – gyárilag ilyenek.
Csakhamar újabb hatvanezer marad ily módon saját jogú nyugdíj nélkül. Mert amit az államtól kapnak, az állami kegyadomány lesz, amit kormányzati kény és kedv szerint lehet majd költségvetésileg (vagy politikailag) kalkulálgatni, járadékoltatni, csökkenteni vagy megvonni. Hiszen az nem a sajátjuk.
Ezt a „nyuggert” már az állam tartja el, az adófizető megbecsültek rovására. Vegye ezt tudomásul, érezze magát megtisztelve, és fogja be a papuláját.
A kiszolgáltatottság tömlöckapuja – gombnyomásra – döngve rácsapódik.
Kuthi Csaba,
Tállya
