Sulyok Tamás köztársasági elnöktől kértek segítséget a nyugdíjasok

Sulyok Tamás segítségét kéri az egyik nyugdíjas szervezet, egyben több ajánlást is megfogalmaztak a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében.

2024. szeptember 25., 08:50

Szerző:

A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály augusztus elején levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz a nyugdíjasok érdekében. Levelében kitért többek között arra, hogy több mint félmillió nyugdíjas (504 ezer fő) él a megélhetéshez minimálisan szükséges (140 ezer forint) összeg alatti ellátásból, növekszik a szakadék a hátrányos helyzetű településeken élő idősek, továbbá a nők és a férfiak ellátmánya között, illetve a korábban nyugdíjba vonultak ellátása egyre jobban lemarad a friss nyugdíjaktól – írja a 24.hu.

Karácsony Mihály arra kérte az államfőt, hogy az Alaptörvényben rögzített felhatalmazása alapján kezdeményezze egy, a nyugdíjasok életkörülményeinek javítását, kiszolgáltatottságuk csökkentését és társadalmi megbecsülésük emelkedését célzó törvénytervezet elkészítését. Az Alaptörvény ugyanis kimondja, hogy törvényt a köztársasági elnök, a kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet.

Egy ilyen törvénytervezet elkészítésénél a Nyugdíjas Parlament szerint számos szempontot kellene figyelembe venni, például a fenntarthatóság és a méltányosság jegyében.

A nyugdíjas szervezet azt kérte, a Magyarországon nyugdíjjogosultságot szerzett idős személy összevont pénzbeli jövedelmének legalacsonyabb értéke ne legyen kevesebb a tárgyévi átlagos öregségi nyugdíj hatvan százalékánál. Kérik továbbá a nemektől és a településektől függő, valamint a nyugdíjba vonulás időpontjából adódó méltánytalanságok korrigálását is.

A megállapított közfinanszírozott öregségi nyugdíj legmagasabb értékét maximálják a ma hatályos jogszabályi előírások szigorításával. A tárgyévi közfinanszírozott öregségi nyugdíj indexálását az előző év nemzetgazdasági bruttó átlagkereset növekedésével megegyező mértékben határozzák meg. A „tizenharmadik havi nyugdíj” költségvetési juttatást a jövőben azonos összegben folyósítsák minden jogosultnak.

A Sándor-palota a válaszában nem vitatta, hogy a nyugdíjasok életkörülményeinek javítását, kiszolgáltatottságának csökkentését és társadalmi megbecsülésük emelését célzó igények mögött méltányolható szempontok állnak. Azonban azt is hozzátették, hogy a társadalmi nyugdíjrendszer kialakítása, a központi költségvetés előkészítése és a társadalombiztosítási nyugellátások fedezetének biztosítása, illetve a nyugdíjrendszer működtetése a kormány feladata és felelőssége. Ezekben az ügyekben a köztársasági elnök feladat- és hatásköre az Alaptörvény értelmében korlátozott – írja a lap.

(Kiemelt kép: Dr. Sulyok Tamás Facebook-oldala)