Nyugat-Európából lopott többmilliós autókkal bukott le két román sofőr a magyar határnál

2020. június 7., 09:57

Szerző:

Szombaton kora délután egy román nő próbálta Nagylaknál elhagyni az országot, de a határellenőrzésnél kiderült, hogy az olasz rendszámú Audi Q5-ös kocsit, amit vezetett, az olasz rendőrség körözi - írja a police.hu.

Egy órával később egy román férfi egy német rendszámú Ford Tourneo Custommal akart Romániába menni Nagylaknál, de erről a kocsiról meg az derült ki, hogy a németek körözik.

A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 23 millió forint összértékű járműveket lefoglalták.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.