Nyomozást indított a rendőrség a kopaszok NVI-balhéja miatt
Nyomozást indított a rendőrség a Nemzeti Választási Iroda székházánál múlt héten történtek miatt – ezt Nyakó István szocialista politikus , miután a nyomozóhatóság tájékoztatta az eljárás megindításáról.
Az Indexnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság is megerősítette, március 4-én nyomozást rendeltek el a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője felkérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét, hogy haladéktalanul hívja össze a testület ülését és a szolgálatok vezetőinek részvételével tisztázzák a Fidesz érintettségét az NVI-nél történtek ügyében.
Csütörtöki
határozatábana Kúria is kimondta, az NVI székházánál csoportosuló kopaszok igenis akadályozták Nyakó Istvánt abban, hogy népszavazási kezdeményezést nyújtson be.