Nyílt konfrontáció a Fideszben

Kövér László visszahozná a háromhetes ülésezési rendet. Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor elismerte, hiba volt annak idején a háromhetes ülésezési rend, az új házelnök a Hír TV kamerái előtt így reagált: „Puff neki!”.

2010. augusztus 11., 11:12

„Én egyedül nem akarom erőltetni, hogy az Országgyűlés háromhetenként ülésezzen. De abban biztos vagyok, hogy a mostanihoz és az utóbbi nyolc évhez képest sokkal racionálisabb energiafelhasználást és időgazdálkodást tesz lehetővé a parlamenti képviselők számára a háromhetenkénti ülésezés.” Az elmúlt napokban minden tévészereplése alkalmával ezt mondta Kövér László, az Országgyűlés új elnöke – emlékeztet a

Népszabadság.

A háromhetenkénti ülésezési rendet, amelyet az első Fidesz-kormány idején, 1998 és 2002 között alkalmaztak, azzal is indokolta: most sok esetben összecsúszik a plenáris ülés a bizottsági ülésekkel. Van, amikor azt kell nézni, hogy hová lehetne „besuszterolni” egy bizottsági ülést, hogy a képviselők haza tudjanak menni Budapestről a választókerületükbe vagy a családjukhoz, hogy őket is lássák. A rohanás a munka rovására megy. És sokkal több energiát vesz igénybe a képviselők részéről, mint az az ülésezési mód, amit egyszer már kipróbáltunk”, tette hozzá. „Mindegy, hogy a szocialisták mit mondanak a nyilvánosság előtt, 2002 után, amikor visszatértek a heti ülésezésre, őszintébb pillanataikban a parlamenti büfében és a folyosón bevallották, jobb volt az a rendszer, amit mi kialakítottunk” – mondta az új házelnök. A műsorvezető felvetésére, hogy a választási kampány során Orbán Viktor is elismerte, hogy a háromhetenkénti ülésezés bevezetése hiba volt, Kövér László úgy reagált: „Nem volt hiba. És erre azt tudom mondani, hogy puff neki! Már megint egy kérdés, amiben nem értünk egyet Orbán Viktorral a nyilvánosság előtt”.

A Jobbik határozottan ellenzi az ülésezési rend megváltoztatását, az MSZP és az LMP nyitott a házelnökkel való tárgyalásra – írta a Népszabadság.