Nyakunkon a Római-part végnapjai?

– A Római-parttal kapcsolatban 2001 környékén kezdődtek a komoly gondok, amikor megemelték 11 méterre az építménymagasságot és ezzel újabb lendületet kapott az ártér beépítése. Ezeknek az újonnan felhúzott épületeknek (hivatalosan persze a teljes csillaghegyi öblözet) védelmében találták ki, hogy ide mobilgát kell. A vita legfontosabb kérdése, hogy sikerül-e olyan kompromisszumot találni, ahol az ökológiai érdekek is érvényesülnek. Ha ugyanis a parton épül a gát, akkor nagy adag természetet irthatnak ki, konkrétan a közeljövőben 1500 fát.

– Állandóan az árvízvédelemre hivatkoznak, amit nagyon nehéz a part mentén biztosítani úgy, hogy valóban biztonságos legyen. Ha a parton alumínium gátat állítanak fel, az nagyon sérülékeny lesz, az uszadék-találatok vagy elszabadult hajóvonta, hajózási baleset, jeges ár tehet benne kárt. Korábban a Nánási útnál védekeztek, ami két szempontból is szerencsésebb volt, az egyik, hogy sokkal magasabban fekszik, kisebb szerkezetet kell építeni, az egy méteres feltöltés is védelmet jelent. Ha a parti változat valósul meg, akkor a kevesek érdekei érvényesülnek a sokakéval szemben. A jelszó az, hogy ötvenháromezer itt élőt kell megvédeni az ártól, de ezt a Nánási útról eddig mindig sikerült. A valós indok azonban a parti védelem mellett a remek fejlesztési területet jelentő hetven hektáros hullámtér ingatlanérték-növelése. Ha ezt bevédik, akkor kétszer-háromszor nagyobb lesz itt az ingatlanár, és mivel közpénzből fogják védeni, tulajdonképpen a magánérdeket segítik. Ökológiai és a rekreációs szempontok persze nem érvényesülnek, kit érdekel a kifejlődött, jelentős árnyékot adó ártéri növényzet, nem beszélve arról, hogy a part is kvázi természetes állapotban van, kicsik a rézsűszögek, oda lehet menni közvetlenül a vízhez, ami Budapesten nem sok helyen lehetséges.

– Nem fenyeget az az ökológiai veszély, ami a Balaton ötvenes évektől kezdődő körbebetonozása után bekövetkezett?

– Helyes a párhuzam, a Balaton esetében is kiderült, hogy ez a megoldás ökológiai hiba, hiszen addig a természetes nádasok megoldották a problémát. Nyugat Európában mérnökbiológiai módszerek alkalmazásával újabban természet-közeli partszakaszokat alakítanak ki. Az épített partszakaszokat kezdik visszabontani, természet-közelivé tenni. Egészen más folyamatok indultak be, mint amilyenre most Budapest a Római-part kapcsán készül.

– A tervezett gát – épüljön fel bárhol – csak az ártól véd, de mi a helyzet a belvízzel, ami sokkal tovább tart és pusztít, mint a levonuló ár?

– A Római-partnál nem a belvízzel van a baj, hanem a Pilisből a felszín alatt érkező nagy mennyiségű rétegvízzel, ami a Duna felé törekszik. Gátépítésnél a föld mélyében jelentős kiterjedésű betonszerkezetet, résfalat emelnek, ami elzárja a rétegvizek útját, nem tud levonulni, tehát állandóan szivattyúzni kell. Könnyen elképzelhető, hogy a tervezett gát akkor is problémát okoz majd, amikor nincs árvíz.

– Mi lehet az ideális megoldás?

– A parti változat mellett még legalább két nyomvonal-változatot ki kellene dolgozni, az egyiket a Nánási út – Királyok útja vonalában, ahol elképzelhető a mobilgát és fix betonfal kombinációjából kialakított, a jelenleginél keskenyebb, de magasabb szerkezet, aminek a felét csak árvízkor állítanák fel. A másik variáció, ami az ingatlantulajdonosokat is védené a hullámtérben az, hogy a kerítésvonalukban épülne gát, de ehhez az ő területi és anyagi hozzájárulásuk is kellene. Ez esetben nem érezné senki úgy, hogy a parttulajdonosok közpénzből tesznek szert anyagi haszonra. Nem mellesleg, a part növényzetének jelentős része is megmenekülne.

– Az igazi gond nem inkább az, hogy a főváros se lenyelni, se kiköpni nem tudja a Római- part-ügyet? Nem döntötte el, hogy a múlt századi csónakházas, nyaralós változatot akarja-e, vagy a hatvanas évek óta erősödő beépítést?

– Mindenképpen szükség van koncepcióra, azt érzem, hogy a főváros vezetése és az állam a lovak közé dobja a gyeplőt és a területet átengedi a magántulajdonosoknak, akik a könnyű meggazdagodás reményében lakóparkokat építenek, holott a Római aranykorát – kis szerencsével – könnyedén vissza lehetne hozni: a tömegsportot, az erdei iskolákat, az evezős életet. A tömegsportra jelenleg minimális összeget áldoz az önkormányzat és a kormány is. Ha nem csak az élsportot és a focit favorizálnák, hanem gondot fordítanának a városlakók, gyerekek igényeire is, és megtanítanák őket evezni, érteni, ismerni és szeretni a vizet, a Dunát, akkor ez a partszakasz újra nagyon kellemes és frekventált turisztikai célpont lehetne. Meg kell tanulnunk a folyóval együtt élni, s ahhoz idomítani a parthasználatot is.