Nincs népszavazás, van olimpia – Párizs egy közül nyert

A verseny már július végétől lefutott volt, amikor is a 2024-es játékokra pályázó két város, Párizs és Los Angeles egyezséget kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, hogy a szokástól eltérően egyszerre két olimpia rendezési jogát ítélik oda, s Párizs kapja a 2024-est, Los Angeles pedig a 2028-ast. Ahogy a NOB vezetői fogalmaztak, a háttérben az állt, hogy „nem akartak két ilyen kiváló jelentkező közül egyet elveszíteni”. De talán még inkább az, hogy erősen kérdésessé vált, lesz-e egyáltalán jelentkező a 2028-as játékokra.

Mindenestre tény, hogy az a két város kívánt még olimpiát rendezni, ahol nem kérdezték meg a lakókat, vajon akarják-e ezt. Bostonban és Hamburgban népszavazáson mondtak nemet, Rómában nyilvánvaló volt, hogy aki a je­­lenlegi polgármesternőre szavaz, az nem támogatja a rendezést. A budapesti történetet pedig mindenki ismeri.

A szervezők által hivatkozott felmérés szerint a párizsiak 83 százaléka támogatta a pályázatot. Egy kicsit árnyalja a képet, hogy a felmérés elkészítője egy olyan cég, amely maga is szerepet vállal a szervezőbizottságban. A sajtó jó része szerint viszont „az ellenzők nem tudták valóban eljuttatni a közvéleményhez érveiket”. Persze Anne Hidalgo polgármester „egyetlen párizsival sem találkozott, aki ellenezné az olimpiát”, a szervezőbizottság elnöke szerint pedig „minden francia olimpiát akar”. A francia elnök, Emmanuel Macron azt mondta a rendezés ellenzőiről a napokban: „vannak, akik mindig panaszkodnak, hát panaszkodjanak, én örülök”.

Pedig a panaszkodóknak is vannak érveik. Párizs 6,8 milliárd eurós költségvetéssel pályázott az olimpiai játékokra, de a szakértők szerint ez igen alulbecsültnek tűnik. Főleg annak fényében, hogy minden olimpia esetében a végső költségek a tervezettnek a többszörösére nőnek. Barcelonában a 3,5 milliárd 9,3 lett, Londonban a 4,8 végül 11, míg a 6 milliárdra tervezett 2020-as tokiói olimpia már most 13 milliárdnál jár.

Az olimpia gazdasági hozadéka egy amerikai sportközgadász szerint „a becs­­lés becslésének becslése”. Párizs esetében a pályázatot támogató tanulmány 5,3 és 10,7 milliárd közti összegre teszi a bevételeket, míg 119 ezer és 247 ezer közé becsli a teremtendő munkahelyek számát. Vagyis láthatóan fogalmuk sincs róla. A munkahelyek esetében ráadásul a 22 millió munkavállalóval bíró országban még a tág jóslat is igen kis jelentőségű, s a korábbi rendezési tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a munkahelyek nem is tartósak.

Párizsban a turisztikai hozadék elég viszonylagos. Sokan érkeznek majd az olimpiára, de anélkül is nagyon sokan érkeznek. Egyes közgadászok egyenesen úgynevezett „helyettesítő” hatásról beszélnek, azaz sokan jönnek a rendezvény miatt, de könnyen lehet, hogy sokan éppen ezért nem jönnek. További helyettesítés, hogy a sporteseményre költők a szálláson és az éttermen próbálják megspórolni a belépők árát és így tovább. Barcelona esetében meggyőző érv volt, hogy az esemény felrakja a turisztikai térképre a várost, ahogy történt is, de Párizsnak erre semmi szüksége.

A kiadások több mint a felét a NOB támogatásából (1,5 milliárd), szponzori összegekből (1,1 milliárd) és jegyeladásból (1,1 milliárd) fedezik majd a szervezők szerint. A fennmaradó hárommilliárd euró felét közpénzből (egymilliárdot az államtól, a maradékot az érintett önkormányzatoktól), másik felét magáncégektől kivánják előteremteni. Utóbbi a PPP (Public Private Partnership) konstrukció, amelynek a hátrányai egyre nyilvánvalóbbak. Az állam ugyanis ebben a rendszerben éveken, évizedeken át garantálja a részt vevő magánvállalatoknak a bevételeket, de távolról sem biztos, hogy ezek be is folynak. Az ebben a konstrukcióban az 1998-as labdarúgó-világbajnokságra épített Stade de France után az állam még tizenöt éven keresztül fizetett a cégeknek, összesen 110 millió eurónyi összeget.

Az olimpia gazdasági hozadéka egy amerikai sportközgadász szerint
„a becslés becslésének becslése”.
Párizs esetében a pályázatot támogató tanulmány
5,3 és 10,7 milliárd közti összegre
teszi a bevételeket.

Fontos érv volt a rendezés mellett, hogy Párizsban a szükséges sportinfrastruktúra 90 százaléka rendelkezésre áll, azaz alig kell építeni valamit. Sokan lepődtek meg azon, hogy ehhez képest mi minden hiányzik: az olimpiai uszoda, az olimpiai falu, a médiaközpont (ahol mintegy négyezer újságíró nemcsak dolgozik, hanem lakik is), egy új hétezres sportcsarnok, fel kell újítani a Stade de France-t, nyilván nem lesz olcsó vívócsarnoknak berendezni a Grand Palais kiállítócsarnokát vagy strandröplabdapályának a Mars-mezőt. Az igazi probléma viszont az az, hogy az olimpiára felhúzott sportlétesítmények mennyire szolgálják hosszú távon a város lakóinak érdekeit. Csak két példa: a Bercy sportcsarnok már jelenleg sem termeli ki a fenntartási költségeit, és most építenek mellé még egyet. A tervezett modern olimpiai sportuszoda árából tíz-tizenkét kisebb uszodát lehetne építeni az e tekintetben igen rosszul álló párizsi régió lakosainak.

A rendezést támogatók szerint az olimpia csak felgyorsítja a hatalmas terv, az úgynevezett Grand Paris projekt megvalósulását. Ennek az a lényege, hogy „Párizs végre valóban kilépjen Párizsból”, vagyis hogy a kétmilliós város igazi, elsősorban tömegközlekedési kapcsolatba kerüljön saját tízmilliós régiójával. Ezért a következő másfél-két évtizedben 200 kilométernyi új metrót és 68 új állomást kívánnak építeni. A rendezés valóban meggyorsíthatja ezt, de a fontosságokat máshova helyezi. Már most hallani, hogy az olimpia helyszíneit a Charles de Gaulle reptérrel összekötő szupervasút építése miatt jó néhány metrószakasz építési és felújítási munkáját el kell halasztani. Márpedig az egyre rosszabb állapotban levő tömegközlekedést használó párizsi régió lakói számára a városba való bejutás és az onnan való hazajutás a kulcsfontosságú, nem a reptér és az olimpiai helyszínek.

Anekdotikus eset, de bizonyos szempontból jellemző, hogy Hidalgo ígéretet tett arra, hogy 2024-re fürödni lehet majd a Szajnában, ahol egyébként a hosszútávúszást kívánják rendezni. Ez szép, de a Párizst ismerők jól tudják, hogy a város elképesztően piszkos, bizonyos negyedekben áll a szemét az utcán, a közegészségügyi hivatal 3-6 millióra teszi a városban élő patkányok számát. Röviden szólva: másutt is megfigyelhető volt, hogy az elképesztő összegeket felemésztő közlekedési és más jellegű fejlesztések az olimpia két hetének prioritásait vették figyelembe, nem a város lakóiét.

A rendezés „szocális oldalát” az jelenti, hogy a sportuszodát, az olimpiai falut és a médiaközpontot a sanyarú helyzetben levő Seine-Saint-Denis megyében helyezik el. Szép elképzelés, de például Saint Denis-ben van a Stade de France, s jelenléte semmilyen pozitív hatással nem járt. Az olimpiai falut pedig a rendezés után valamiféle „vegyes ne­­gyedkét” akarják hasznosítani, ahol irodákat, galériákat, diáklakásokat és szociális lakásokat kivánnak létrehozni. Félő, hogy ez inkább a terület dzsentrifikációját fogja jelenteni, mint valódi szociális projektet.

A rendezés mellett gyakran elhangzik az a „puha”, nem gazdasági érv, hogy az esemény sportra neveli, rendszeres sportolásra biztatja a rendező ország lakosságát. Az ilyesmit nehéz pontosan mérni, de például a londoni tapasztalatok nem támasztják alá az érvelést. Tény, hogy 2016-ban kevesebb angol sportol rendszeresen, mint 2012-ben sportolt. Ha van is az olimpiának ezen a téren pozitív hatása, az legfeljebb időleges. Hasonló a helyzet az ország jó kedélyével, a rendezésből fakadó nemzeti büszkeséggel és lelkesedéssel.