New York Times: Orosz hírszerzők rendszeresen utaztak le Bőnybe

A Bőnyről, vagyis Györkös István falujából keltezett hosszú tudósításban a New York Times arról számol be, hogy Oroszország destabilizálni igyekszik Európát, és ehhez a szélről toboroz talpas katonákat.

2016. december 25., 12:29

A riporter ellátogatott a településre, ahol a szélsőjobbos Magyar Nemzeti Front vezére agyonlőtt egy rendőrt. A magyar titkosszolgálat azt közölte a Nemzetbiztonsági Bizottságban, hogy Györköst éveken át figyelték, mivel szerepe volt egy olyan szélsőséges hálózatban, amelyet Oroszország segített. Az is elhangzott: orosz hírszerzők évente ötször is leutaztak Budapestről Bőnybe airsoftozni.

Rácz András, a Nemzetközi Ügyek Finn Intézetétől azt mondja, Moszkva azért tart kapcsolatot ilyen maroknyi, antiszemita szervezetekkel, mert próbálja elbizonytalanítani, megzavarni Európát. Sokszor ugyan teljesen hiábavaló, de nem kerül sokba, és időnként bejön, mint például a Jobbik esetében.

Győri Lóránt a Political Capitaltől azt állapította meg, hogy a Kreml manapság utánozza a szovjet korszak módszereit a nyugat elleni ideológiai hadviselésben, a dezinformálásban és a felforgatásban. Orbán Viktort viszont az vonzotta, hogy Putyin ellenséges a liberális demokráciával szemben, hogy az oroszok készek kp-ban fizetni, lásd Paksot.

Bár a közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy a magyarok sokkal inkább rokonszenveznek a Nyugattal, mint Oroszországgal, a miniszterelnök és a Jobbik vezetője egyaránt elásta korábbi ellenszenvét Moszkvával szemben és főként az EU-ra összpontosítja a tüzet.

A Vona Gáboréknál bekövetkezett fordulat különösen látványos és összefügg Kovács Béla szerepével. A kémkedéssel gyanúsított KGBéla tagadja az orosz kapcsolatot, viszont nem magyarázta meg az életrajzában tátongó lyukakat. Sem azt, hogy miért adott a pártnak pénzt, és az honnan volt.

Mindazonáltal a magyar hatóságok nem sok kedvet mutatnak, hogy kivizsgálják a vádakat. A kormány ugyancsak vonakodik, hogy komolyabban utánajárjon az orosz szálnak a Györkös-ügyben, pedig azt a hírszerzés is alátámasztotta.

A jelek azonban arra utalnak, hogy az oroszok az egész históriában a szélsőséges portált, a Hídfőt akarták megszerezni, hogy azután onnan továbbítsanak dezinformációkat. A szerver most Oroszországban van, az irányvonal egyértelműen oroszbarát.

(Szelestey Lajos/Klubrádió)