Nemzeti erkölcstan

„Nagyot hibáztunk, és visszaszívjuk az egészet” – jelentette ki megtörten Keszei Sándor, a Magyar Szülők Országos Egyesületének elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Húsz percig állta Kálmán Olga verbális ostromát, majd az idős úr feladta a harcot. Nyilvános megszégyenülése a hét médiaeseménye lett. Mások szerint a szülőszervezet valójában egy politikai közvélemény-kutatáshoz asszisztált. SÁNDOR ZSUZSANNA cikke.

2013. február 22., 09:48

Szeptembertől a hazai tanterv része lesz az erkölcstan is, amelyet először az általános iskolák első és ötödik évfolyamában vezetnek be. Hamarosan megkezdődik a tárgyat tanító pedagógusok továbbképzése is. A Magyar Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) honlapján javaslatot tett közzé arról, szerintük kik lennének alkalmasak arra, hogy erkölcsileg neveljék a magyar ifjúságot: „Erkölcstant olyan pedagógusok oktassanak, akik példás családi életet élnek. Nem lehetnek elvált személyek, nem élhetnek élettársi kapcsolatban, és legalább egy házasságban született gyermeket nevelnek. Az erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek szexfilmeket.”

Állásfoglalásuk megjelenése után azonnal kitört a médiabotrány, a Facebook közösségi hálója megtelt a sok ezer zaftos kommenttől. Keszei Sándor, az MSZOE elnöke kénytelen volt még aznap kamerák előtt visszavonni erkölcsi tanait. Amelyeket azonban – hogy, hogy nem – még másnap is „kint felejtettek” az internetes portáljukon. Felhívtuk a honlap egyik szerkesztőjét, s szóvá tettük ezt. Ezután tényleg módosítottak: halvány vonallal áthúzták az inkriminált sorokat, így a „törölt” szöveg továbbra is jól olvashatóan ott maradt. Ám azt a felvetésüket, miszerint erkölcstanár életviteléről alapos környezettanulmányt kell készíteni, egyáltalán nem korrigálták.

Az MSZOE példát mutatott arról: hogyan vonjunk vissza a szavainkat úgy, hogy ne vonjunk vissza semmit. Akár ezt is tanítani lehetne az új nemzeti erkölcstanban.

Egyébként a közfelháborodást kiváltó ajánlat két másik szülőcsoport jóváhagyásával került nyilvánosságra. Noha utólag ezért egyikük sem vállalta a felelősséget. Az MSZOE honlapjának szerkesztőségi tagja, Simonné Toldi Ágnes, a Szülők Egyesülete a Gyermekekért társaság vezetője is. Lapunknak azt mondta:

– Hármunk közül én mondtam egyedül, hogy nem értek egyet Keszeiék véleményével, és ne tegyük közzé. De a többiek meggyőztek arról, hogy ez nem hivatalos közlemény, csak a szülők tájékoztatására való.

A honlap szerkesztője Novák János, Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért egyesület alelnöke is. Ő azt állítja: semmiről nem egyeztettek. És nekik persze semmi közük ehhez a nyilvánvalóan nevetséges javaslathoz.

Amúgy egyikük sem írta alá azt a petíciót, amelyet az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete és a Szülői Hálózat közösen adtak ki, tiltakozván az MSZOE állásfoglalása ellen. Ebben azt is szerepel: „Jelen nyilatkozatunkkal nyomatékosítjuk, elutasítunk minden olyan diszkriminatív megnyilvánulást a nyilvánosság előtt és az iskolában egyaránt, ami akár a diákok, akár a tanárok emberi jogait sérti.”

Úgy látszik, a hazai szülőszervezetek között is egyre mélyebb a világnézeti árok. Az MSZOE és két partnerszervezete már sok éve tagjai annak a Közoktatás-politikai Tanácsnak, amely az oktatási tárca tanácsadói testülete volt, jelenleg pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik. E testületbe a különböző szakmai területekről demokratikus jelöléssel választottak be tagokat.

Keszei Sándor tehát szülői ügyekben régóta aktív minisztériumi tanácsadó. A Közoktatás-politikai Tanács ülésein állítólag mindig erélyes véleményeket fogalmazott meg, ám korábban szinte mindig kiállt a diákok és tanárok emberi jogai mellett. Ezért is döbbentett meg sokakat mostani pálfordulása.

A neve elhallgatását kérő informátorunk – szintén a Közoktatatás-politikai Tanács tagja – elmondta: „Az MSZOE politikailag eddig függetlennek tűnt, de az irányváltását múlt év vége óta érzékeljük. Sándor egyszer felkeresett, és arról próbált meggyőzni, hogy támogassuk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot és igazgatóját, Marekné Pintér Arankát, mert ő a mi emberünk.”

Az MSZOE elnöke a most is hangsúlyozta nyilatkozataiban. az erkölcsoktatással kapcsolatos ajánlásukat a szaktárca részére fogalmazták meg, összhangban a készülő új családvédelmi törvénnyel. Amelynek egyik alapgondolata az, hogy a család fogalma kizárólag a házasságra vonatkozik. Azaz jogilag is kitüntetett kategóriába kerülnének azok az állampolgárok, akik házasságban élve gyermekekkel gyarapítják a nemzetet. (A KDNP törvényjavaslatát múlt év végén az Alkotmánybíróság diszkriminatívnak ítélte és elutasította, mondván: túlságosan leszűkíti a család fogalmát. Ám már akkor bejelentették a kereszténydemokraták, 2013 tavaszán újra a parlament elé viszik a családvédelmi törvény módosítását.)

Az állami iskolának kötelező az alaptörvény szellemében tanítani, s az új nemzeti erkölcstant hiteles pedagógusokkal oktatni. Többen úgy vélik, az MSZOE látszólag őrült javaslatai mögött józan politikai számítás állhat: esetleg minisztériumi „ösztönzéssel” akarták szondázni, felmérni: hol van a társadalom tűréshatára. Meddig lehet elmenni az iskolai erkölcsi kiképzésben, a nemzet szellemi átnevelésében. Az efféle „közvélemény-kutatás” sürgős lehet a szaktárcának, hiszen már készítik az erkölcsoktatásról szóló kormányjavaslatot. Most kell majd dönteniük arról is: ki milyen feltételekkel lehet erkölcstanár valaki a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke rendkívül aggályosnak tartja az erkölcstan tantervi bevezetését. Szerinte a tanárnak az egész lényével, a viselkedésével kell példát mutatnia a diákoknak:
– A közoktatási törvény alapelve volt, hogy minden pedagógust egyforma mércével kell mérni. Nem lehet köztük morális alapon sem különbséget tenni. Nonszensz elvárni, hogy az erkölcstanár erkölcsösebben éljen, mint mondjuk a földrajz- vagy a biológiatanár. Az pedig rengeteg visszaélésre adna lehetőséget, ha erkölcstanból buktatni is lehetne.
Nem az a kérdés tehát, hogy az MSZOE visszavonja-e a középkori katekézisekre emlékeztető abszurd tanait. Hanem hogy mi köszönhet ebből vissza esetleg egy KDNP-s egyéni képviselői indítványban.

15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.