Nem nyithatnak számlát Toroczkaiék az OTP-nél

2018. október 12., 06:44

Szerző:

Az OTP-vezetés letiltotta a Toroczkai László nevével fémjelzett jobboldali radikális Mi Hazánk Mozgalom bankszámlanyitási szerződését – írja a Népszava. Az okról a lap érdeklődött Gáspár Bencétől, a hazai piacvezető pénzintézet kommunikációs vezetőjétől, ám ő a banktitokra hivatkozva nem adott semmilyen információt.

A mozgalom egyébként több másik kereskedelmi banknál is próbálkozott, végül a kormányhoz közelálló TakarékBanknál sikerült szerződést kötniük.

A bankszámla-nyitás visszautasítása meglehetősen ritka – mondták a lapnak banki szakértők. Szinte kizárólag akkor fordul elő, ha az ügyfél a jogszabályok, illetve a bank által előírt adatokat nem hajlandó közölni, vagy ha pénzmosással gyanúsítható, továbbá ha vélelmezhető, hogy a számlát terrorcselekmények finanszírozásához venné igénybe. Ha az OTP-nek ilyesmiről tudomása van, akkor jelentenie kell a hatóságoknak. 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.