Nem lesz többé bizonyítványosztás, így spórol a kormány 2025-től
A diákoknak a jövőben nem kell részt venniük bizonyítványosztáson.
2025-től nem lesz bizonyítványosztás a köznevelési intézményekben, a diákok a hagyományos bizonyítványokat már nem kapják meg az Országgyűlés döntése alapján – számolt be róla a Telex.
A határozat értelmében digitális bizonyítványt kapnak majd a köznevelésben tanulók, így az óvodai és iskolai értékelésekről sem készül papíralapú bizonyítvány. Az elektronikus bizonyítványokat a tanulmányi rendszerben fogják kiállítani, ezen keresztül válnak elérhetővé. A hitelesítés is megoldott, ugyanis az adott oktatási intézmény igazgatója digitális aláírással látja el a bizonyítványokat.
Bár rendelkezést egységesen bevezetik minden köznevelési intézményben, az intézkedés nem minden bizonyítványtípusra érvényes.
A bizonyítványosztás elmarad, de a fontos igazolásokat kiállítják
Még októberben nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a törvényjavaslatot, amely többek között tartalmazta a bizonyítványok digitalizálásának tervét is. Hátterében a rendszer megújítása, illetve a költségcsökkentés áll, mivel ezek a dokumentumok digitális formában is betöltik a szerepüket.
Kiderült, hogy a kiskorúak esetében a szülő kérelmezheti, hogy az intézmény állítson ki papír alapú bizonyítványt, és a nagykorú tanulók is kikérhetnek díszpéldányt az iskolából, ha ennek szükségét érzik. A digitális bizonyítványok esetén adatvédelmi incidenstől sem kell tartani, mint azt kifejtették, a tanulmányi rendszerben a diákok személyes adatai biztonságban vannak, így az itt készülő digitális bizonyítványok esetében nem fordulhat elő adatlopás.
Fontos tudni, hogy a hagyományos, papíralapú bizonyítványok a köznevelésben ugyan megszűnnek, de az állami vizsgákról továbbra is ki kell állítani ezeket. Mindez azt jelenti, hogy például az érettségi bizonyítványt továbbra is a megszokott formában kapják majd meg a végzős diákok. Erre egyébként nagy szükségük is van, hiszen ennek bemutatására több helyen is szükség van a felsőoktatási intézményektől kezdve a hivatalos ügyintézésig.
A döntés értelmében a változások csak jövő év szeptemberében lépnek életbe, így 2025 júniusában valószínűleg még a megszokott módon állítják majd ki a bizonyítványokat. Szeptembertől azonban felmenő rendszerben, vagyis az első évfolyamtól kezdve már csak digitálisan kiállított bizonyítványokra számíthatnak a diákok és szüleik.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Andrej Isakovic / AFP)