Nem lesz népszavazás a 3-as metróról?

2018. február 21., 11:29

Szerző:

Az ellenzék felfüggeszti a 3-as metró teljes akadálymentesítéséért indított népszavazási aláírásgyűjtést, mivel szerintük a főváros vállalta követelésük teljesítését – jelentették be az ezt kezdeményező pártok képviselői szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselője köszönetet mondott annak a csaknem százezer fővárosinak, aki aláírásával támogatta kezdeményezésüket. A szocialista politikus felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a tervezett népszavazás költségvetését csoportosítsa át az akadálymentesítésre, ebből az összegből ugyanis akár két állomáson is liftek építhetők.

Kiemelte, a főváros, a kormány és az érintettek képviselői a népszavazási kezdeményezésük bejelentése után érdemi tárgyalásokba kezdtek, és a főváros három nappal később 20 megállóból 18 esetében vállalta a teljes akadálymentesítést, egy héttel később pedig a maradék két állomás esetében is liftes megoldást ígért.

Gy. Németh Erzsébet, a DK budapesti képviselője úgy fogalmazott, kezdeményezésük megmutatta, hogy a demokratikus ellenzéki pártok összefogással sikeresek lehetnek. Hangsúlyozta, hogy mind a tizennyolc budapesti választási körzetben van egy esélyes demokratikus ellenzéki jelölt, a rájuk leadott szavazatokkal pedig a főváros megkaphatja a neki jogosan járó forrásokat.

V. Naszály Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja közölte, a népszavazási kezdeményezés célja olyan szemlélet kialakítása, amely szerint minden közlekedő mobilitása egyformán fontos. 

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányi elnöke szerint aláírásgyűjtésük igazolta, hogy a budapestiek pártpolitikai beállítottságuktól függetlenül egységesen támogatják a 3-as metró teljes akadálymentesítését.