Nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakról

Így döntött a Kúria. 

2023. szeptember 13., 10:09

Szerző:

Jóváhagyta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azon elutasító határozatát, amelynek értelmében nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárak építéséről – írja a Népszava a kedd este közzétett Magyar Közlönyre hivatkozva. Az LMP még januárban kezdeményezett országos népszavazást, hogy csak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul. 

Azt kérdezték (volna):

„Egyetért-e azzal, hogy akkumulátorgyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?”  

A kérdésről aztán márciusban döntött a Nemzeti Választási Bizottság, akkor 8-7 arányban nem engedték azt át. Érvelésük szerint a kérdés nincs összhangban az Alaptörvénnyel, sőt, alkotmánymódosítást céloz. Az LMP fellebbezett a döntés ellen, de azt a Kúria is megerősítette. Az LMP a Kúria döntése ellen alkotmányjogi panaszt nyújtott be, ám az Alkotmánybíróság döntése sem neki kedvezett. A Kúria most egy frissebb felülvizsgálati kérelmet utasított el, erről szeptember 12-én döntöttek.

(Kiemelt képünkön: Kúria épülete. Fotó: Wikipédia)