Nem kapnak támogatást az 1946 előtt épült házak a korszerűsítési programból

2018. augusztus 9., 10:22

Szerző:

Kimaradnak az 1946 előtt épült házak az Otthon Melege Programból. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium válasza szerint inkább az 1945 után épült lakások szorulnak felújításra – írja a Népszava.

A DK-s Oláh Lajos arról érdeklődött írásban az energiahatékonyságért is felelős új tárcánál, hogy részesülhetnek-e a vissza nem térítendő energiahatékonyság-támogatásában az 1946 előtt épített társasházak lakói.

A tárca igen röviden válaszolt, de azt megemlítette hogy az OMP eddig 29 milliárddal járult hozzá közel 200 ezer háztartás korszerűsítéséhez.

Fotó: Facebook

Pedig a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia szerint az ilyen társasházi lakások épületenergetikai mutatói kifejezetten rosszak, az 1945 előtt épült családi házak helyzete még siralmasabb. 

Az említett 29 milliárdot öt év alatt osztották szét, miközben a felújításra szoruló mintegy 4 millió hazai háztartás szakértők szerint évi százmilliárdos támogatást igényel. A vissza nem térítendő kiírások legfeljebb néhány milliárdos forrását a lakosság néhány óra alatt lemeríti, miközben a kamatmentes hitel másfél éve elérhető 115 milliárdos keretének az állami bank saját bevallása szerint is csupán töredékére mutatkozott igény.

Ráadásul a közigazgatás átszabása miatt a lakosságnak szóló, vissza nem térítendő energiahatékonysági támogatás legalább egy éves csúszást szenvedhet. Tavaly a területért illetékes Szabó Zsolt ugyanis még ez év elejéig folytatást ígért, utódja, Kaderják Péter viszont nemrég már ez év végére-jövő év elejére tette az újabb kiírást. 

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.