Nem hagyják magukat a kormányellenes tüntetők

2018. május 6., 11:46

Szerző:

A hatalom mindent megtesz, most éppen e TEK-et veti be, hogy ellehetetlenítse a parlament alakuló ülésére szervezett tiltakozásokat. A Civil Ellenzéki Kerekasztal 10 órára hirdetett tüntetést a Kossuth térre és másfél hete jelentette be, hogy az ülés idején hajnaltól élőláncot vonnának a Kossuth téren a Parlament épülete köré. A bíróság pénteken helyezte hatályon kívül az ezt tiltó rendőrségi határozatot, amely arra hivatkozva nem járult hozzá az élőlánchoz, hogy az Országgyűlési Őrség körbekordonozza a teret. A bírósági döntés után, az utolsó pillanatban jelent meg a TEK határozata, amely nemzetbiztonsági okokra hivatkozva május 8-án 0 órátol 11-ig lezárná a teret, így megakadályozva  az élőláncot.

Nem engedünk a TEK önkényének! Nem hagyjuk, hogy több száz méterrel odébbtolják a délelőtt 10 órai társtüntetésünket. Ha kell bíróságra megyünk. Ha pedig a bíróság a TEK pártjára állna, akkor a lehető legközelebbi helyszínre már bejelentést tett a társtüntetésünk főszervezője – reagált a húzásra a Kossuth térre délután hatra tüntetést szervező Mi vagyunk a többség csoport.