Nem adták iskolájukat a Kliknek, határozattal vették el tőlük
Fábri István szerint két oka volt, hogy nem írták alá a szerződést. Egyrészt a KLIK az elmúlt években nagyon alacsony színvonalon működtette az általános iskolát, az önkormányzatnak folyamatosan költségeket kellett átvállalnia. Ugyanerre számítanak a jövőben is.
Másrészt az iskola elvételével olyan szinten nyúlnak bele a helyi közösség életébe, amihez az önkormányzat nem járulhat hozzá – mondta a polgármester. Mint fogalmazott nem is egyenlő szerződő felek tárgyaltak, hiszen megállapodás hiányában az állam mindenképpen elveszi az iskolát. Látszólagos szerződési procedúra volt, az önkormányzatoknak esélyük sem volt – tette hozzá.
Fábri István a Klubrádiónak elmondta: az önkormányzati működtetésű iskolák az elmúlt időszakban sokkal jobb feltételeket tudtak biztosítani, mint az állam. Emiatt a KLIK állítása, miszerint az egységes színvonal biztosítása miatt veszik el az iskolákat vélhetően azt jelenti, hogy mostantól alacsonyabb színvonalon fogják működtetni a szóban forgó intézményeket.
Hozzátette: innentől az önkormányzat lényegében semmit sem tudhat arról, hogy mi zajlik a helyi általános iskolában. Az iskola épületének tulajdonosa az önkormányzat maradt, de az állam már teljes vagyonkezelői joggal bír.
A polgármester kiemelte azt is, hogy a dolgozók januártól már új szerződéssel dolgoznak tovább, ám rosszabb anyagi feltételek mellett. Az önkormányzat által biztosított egyes pluszjuttatásokat ugyanis jövőre már nem fogják megkapni.
Teljes központosítás
A Klik szerdán közölte: hat önkormányzat nem írta alá a tankerületi központokkal a megállapodásokat az iskolák átvételéről, ezért Tiszaeszláron, Csömörön, Gödöllőn, Dunaújvárosban, Eleken és Szegeden határozattal veszik el az oktatási intézményeket. A tankerületi központok január elsejétől az oktatási intézmények működtetői feladatait is átveszik a települési önkormányzatoktól. A jövő évtől mind a fenntartással, mind az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokért az állam felel.