Ne legyünk provinciálisak!

– Férje amerikai kutatói ösztöndíjat kapott, követte őt az egész család. Kint sem maradt tétlen, egy évig tudósította az ATV-t az Egyesült Államokból. A legtöbb anyaga Magyarországgal foglalkozott.

– Gyakran járok így. Sajátos helyzetben voltam: magyar újságíróként haza dolgoztam. De érdekes volt azt is megfigyelni, hogy az amerikai médiumokban mi jelenik meg Magyarországról. 2014 előtt úgy tálaltak minden rólunk szóló hírt, hogy egyfelől ezt mondja a kormány, másfelől amazt állítják a kritikusai. Patikamérlegen mérték az újságírók az objektív kiegyensúlyozottságot, amikor a magyar közjogi és egyéb változásokról tájékoztattak. Úgy gondolták: bár nem tudni, hogy a bonyolult magyar átalakítással minden rendben van-e, a magyarok végül is demokratikusan választottak maguknak kormányt. A 2014-es választásról szóló EBESZ-jelentés azonban megváltoztatott mindent, a dokumentum szerint súlyos gondok voltak a választási törvénnyel, a kampányfelületekhez való hozzáféréssel. A másik vízválasztó az amerikai médiában a magyar miniszterelnök tavalyi tusványosi beszéde volt. Akkor nem a kormány kritikusai mondták azt, hogy illiberális állam épül, hanem maga a miniszterelnök dicsérte ezt az államformát. Az amerikai újságok tehát ezek után elkezdtek a magyar helyzetről jóval kritikusabban írni, kevesebb teret adva a magyar kormány magyarázatainak. Az amerikai külügy pedig mindeközben – az orosz–amerikai viszony változása miatt – arra fókuszált, hogy Ukrajnával kapcsolatban megbízhatnak-e bennünk, illetve hogy az unióban Putyin trójai falova-e Magyarország, vagy sem.

– Azért érdeklődik fokozottabban az amerikai média Magyarország iránt, mert az Egyesült Államok számára geopolitikai jelentősége van, hogy mit tesz a szövetségese Európa közepén? Vagy csak kell nekik egy kis bulvárhír egy számukra „egzotikus országról”, ahol problémák adódtak a demokráciával?

– A magyar közjog változásai Európát, a német sajtót jobban foglalkoztatták, hiszen azok az unió számára nagyobb kockázatot rejtettek. Amerikából nézve valóban „egzotikus ország” vagyunk, amely a demokráciát illetően inkább visszafelé tart az időben. Friss cikkek már arról is érvelnek az USA-ban, hogy nem a szélsőjobboldali Jobbik a fő veszély Magyarországon, hanem a Fidesz, amely nem riad vissza a szélsőjobboldali retorikától és politikától. A legfontosabb az amerikaiak számára azonban mégiscsak az, hogy milyen viszonyt alakítunk ki Putyinnal. Ugyanakkor néhány amerikai újságíró meglepő részletességgel foglalkozott bizonyos magyar ügyekkel, például a közmunkások helyzetével.

– Érdekli az átlag amerikai olvasót a magyar közmunkások helyzete?

– Attól tartok, hogy az amerikai olvasók nyitottabbak a világra, mint mi vagyunk. Abban nem vagyok biztos, hogy tájékozottabbak is, de érdeklődőbbek a legtöbb magyar olvasónál. Őket sokkal jobban foglalkoztatja, hogy mi történik ma délután mondjuk Latin-Amerikában, vagy holnap Pakisztánban milyen döntéseket hoznak. Tudják, hogy bármely távolinak tűnő hír akár a tőzsdét, akár az amerikai belpolitikát is érzékenyen befolyásolja.

– Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem politológiaprofesszora arról beszélt önnek, mennyire más a megítélése Orbán kormányzásának az unióban. De mintha Amerikában sem egységesen gondolkodnának a magyar miniszterelnökről. McCain újfasiszta diktátornak nevezte Orbánt...

– ...azért a mai napig nem tudjuk, hogy igazából Putyinra gondolt-e, vagy Orbánra.

– A volt amerikai nagykövet, Kounalakis Clintonnak azt mondta, ő nem őrültnek tartja Orbánt, hanem nagyon ügyes, racionális embernek, aki nem ugyanazt érti demokrácián, mint az amerikaiak.

– Kounalakis nagykövet ezt még a nagyon komoly magyar közjogi változtatások előtt mondta. Érkezésekor ugyanis fontos célja volt, hogy közvetlen, bizalommal teli, jó viszonyt alakítson ki a magyar kormánnyal. Sokan kritizálták azért, hogy túl sokáig hitt abban, ez lehetséges. Könyvében leírja, milyen sokra tartotta Navracsics Tibort és Martonyi Jánost, a beléjük vetett bizalma valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sokáig bízott a kormány szándékaiban. A két miniszter megfontolt politikusként és szakemberként mindig érthetően, racionálisan megmagyarázta neki, mit miért lép a magyar kormány. Vannak, akik szerint valóban Navracsics és Martonyi volt a két legtiszteletreméltóbb tagja az előző kormánynak, mások szerint azonban épp ők követték el a legnagyobb bűnöket a magyar demokrácia ellen azzal, hogy hathatósan asszisztáltak az illiberalizmust építő folyamatokhoz. A magyar–amerikai viszonyban később, kintlétem idején aztán érdekes fordulatok történtek, a vízumügytől az idén tavasszal tartott kongresszusi meghallgatásig, amely valóban sikeres fordulat volt a magyar kormány számára: a kritikusait ott több bírálat érte az amerikaiaktól, mint a magyar vezetést! Csakhogy tudni kell, hogy olyan republikánus képviselők vitték a prímet, akiknek a saját kormányuk „ütése” volt a fontosabb. A magyar kabinet számukra ugyan valóban bátor konzervatív csillag a plurális, liberális Európa egén, de a fő erénye az, hogy rosszban van az Obama-kormánnyal – legalábbis ezek a képviselők így látják. A lényeg azonban mégiscsak az amerikai kormány álláspontja, amely továbbra is kritikus több törvényünk és a korrupció miatt.

– Az amerikaiak mintha csendben akartak volna sakkozni a kitiltottak listájával, de váratlanul érte őket, hogy az ügyet megszellőztette egy kormányközeli lap.

– Ez így volt. Thomas Melia helyettes külügyi államtitkár azt mondta, mindennapos gyakorlat a kitiltás, csak nem szokott napvilágra jutni. Meglepődtek, hogy éppen az ügy nyilvánosságra kerülése hozta meg nekik azt a sikert – a korrupcióra irányuló figyelmet –, amit ők a színfalak mögött akartak elérni.

– Mi volt ebben siker? Végül nem bukott meg senki. Vida Ildikó is csak most, az Orbán–Simicska-harc miatt távozik a NAV éléről.

– De a korrupció idehaza napi téma lett, legalábbis amíg a migránsok ügye át nem vette a vezető téma szerepét. De fontos tudni azt is, hogy az amerikai külügyben kétféle álláspont él. A héják azt mondják, Amerika dolga globálisan őrködni a demokráciák és a szabadság állapota, minősége fölött. Mások azonban azt vallják, hogy szuverén országokban, ahol más ugyan a demokráciáról alkotott elképzelés, mint Amerikában, de mégiscsak működnek a választási szabadság elvárható intézményei, Amerikának tilos a belpolitikába való beavatkozás.

– Ha a közelgő választásokon a republikánusok nyernek, változhat Magyarország megítélése?

– Igen, sokkal rosszabb lehet a viszony. Ők az igazi héják, akik még szigorúbban várják el szövetségeseiktől az Oroszországtól való távolságtartást. Kisebbségben vannak azok a republikánusok, akik a legutóbbi kongresszusi meghallgatáson pozitívan ítélték meg a magyar kormányt.

– Már Cameron is arról beszél, hogy meg kell állítani az Angliába betörni akaró menekülteket, kerítést építenek a Csalagútnál. Mintha Orbán politikája nem is lenne annyira unortodox.

– Valóban, sokan gondolkodnak róla most úgy, hogy Európa fenegyereke, aki kimondja mások helyett azt, amit ők nem mernek. Míg a magyar közjogi átalakítás egyedi volt az unión belül, és a legtöbben kockázatnak látták Európa szemszögéből, a migráció mindenkit érint, és nincs konszenzus arról, hogy mi a megoldás. A spanyoloknál például már régóta áll kerítés.

– Amerika viszont passzív az ügyben.

– Így van, míg a terrorizmus állandó téma, az Európába áramló migráció kevésbé az. Peter Bergen, a CNN külpolitikai elemzője mondta nekem nagy hévvel egy interjúban, hogy Amerikának önkritikát kellene gyakorolnia. Az Egyesült Államok elenyésző számban fogadott be szír menekülteket vagy akár olyan afgánokat, akik segítettek az ázsiai ország nyitásában. Az amerikai bevándorláspolitika náluk is óriási vitákat kavar. Donald Trump, a republikánusok jelenleg legnépszerűbb jelöltje szidja leghangosabban a migrációt.

– Most, hogy hazaköltözött Amerikából, mihez kezd?

– Az ATV-ben a Világhíradót vezetem majd, a műsort megerősítjük, hosszabb lesz, sokrétűbb. Azt tapasztaltam Amerikában, hogy nagyon sokat számít, ha kevésbé vagyunk provinciálisak: a külvilág eseményei nem távoli dolgok, épp ellenkezőleg, nagyon is hazai tanulságokat vonhatunk le belőlük! Szabadságigényünknek, kritikus gondolkodásunknak jót tesz, ha látjuk, hogy más országokban mi történik. Így kevésbé hathat ránk a demagógia vagy a hazugság.