Döntetlen eredmény miatt újra szavazni kell a fideszes vezetésű budafok-tétényi szavazókerületben

2019. október 30., 17:34

Szerző:

Rendkívül szoros versenyt hozott az önkormányzati választás Budafok-Tétényben, ahol a DK által jelölt Nádor István László mindössze két szavazattal győzött a fideszes Csiszár Zsuzsannával szemben. Újraszámlálást rendeltek el, mivel a körzetben 73 érvénytelen szavazat is volt,

az újraszámlálás során pedig döntetlen alakult ki.

A Fővárosi Ítélőtábla az eredmények fényében elrendelte a választás megismétlését, amit 120 napon belül kell megtartani – írja a 24.hu. Amíg nincs eredménye az új választásnak, addig a Budapest XXII. kerületében eggyel kevesebb képviselővel alakul meg a közgyűlés. Érdekesség, hogy bár a polgármesteri posztot szoros versenyben ismét Karsay Ferenc nyert a Fidesz színeiben a kerületben, azonban a képviselő-testületbe csak öt fideszes képviselő és egy velük szövetséges civil szervezet jutott be, a többséget az ellenzéki összefogás adja.

Csiszár Zsuzsanna neve onnan lehet ismerős, hogy mikor a Mérce egyik tudósítója egy kilakoltatott helyi nyugdíjassal kapcsolatban készített volna anyagot, a fideszes képviselőjelölt megpróbálta kicsavarni a kezéből a telefont.