„Nagyot csalódtam volna, ha Pintér Sándor nem ezt mondja”
A kormány átvételét követően több mint egy tucat ügy kivizsgálását kezdeményezi a Fidesz, amelyekben minden kormánytag és Gyurcsány Ferenc személyes felelősségét is tisztázni kell – mondta Lázár János az Jam című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, olyan törvényjavaslattal fognak élni, amelynek célja, hogy az állam vállalja a felelősséget a 2006. augusztus 20-án és az október 23-án történtekért is. A 2006-os tűzijátékon történt tragédia kapcsán a politikus úgy fogalmazott, méltánytalan, hogy az áldozatok hozzátartozóinak évekig pereskedniük kell, majd hozzátette: „igenis ki kell azt jelentenünk, hogy ha az állam tűzijátékot rendez, vagy nyilvános események, nemzeti ünnepek vannak, akkor biztosítja az embereknek, hogy békésen tudjanak ünnepelni”.
Lázár az október 23-i eseményekkel kapcsolatban azt mondta, nem a rendőrökre támadókkal szemben hozott jogerős ítéleteket szeretnék felülvizsgálni, azokról az ügyekről van szó, amelyek során a rendőrök békés megemlékezők sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket. A politikus elmondta, mintegy 200 olyan ügy van, amelyben az ügyészség bár megállapította a rendőrök felelősségét, de nem tudta őket azonosítani, így az eljárást megszüntették. Mint mondta, ezekben az ügyekben szeretnék, ha az állam elismerné a felelősségét és peren kívül megállapodna a károsultakkal.
Pintér Sándor Gergényivel kapcsolatos kijelentéséről azt mondta, a leendő belügyminisztert és az egykori rendőrfőkapitányt hosszú évtizedes szakmai kapcsolat fűzi össze, ezért természetes, hogy a védelmére kelt, mint fogalmazott, emberileg ez várható el, „nagyot csalódtam volna, ha Pintér Sándor nem ezt mondja”. Hozzátette, Pintér a Fidesz-frakció összes tagjának a támogatását és bizalmát élvezi, „mi csak azt mondjuk, hogy a 2006-os események olyan szimbolikus jelentőségű ügyek, amelyeket mindenképp ki kell vizsgálni és ezekben jónéhány rendőri vezető személyes felelőssége megkerülhetetlen”.