Nagyfeszültség

- Újabb szörnyű év volt Európa számára 2012 – idézte önt a Süddeutsche Zeitung. Miért volt szörnyű?

– Én úgy fogalmaztam: újabb rossz év volt. További romlást hozott mindabban, ami az állampolgároknak a legfontosabb: ismét nőtt a munkanélküliség, nehezedett a szociális helyzet. Igaz, a pénzügyi válság kezelésében valamennyit sikerült előrelépni, ám a kiigazítások szerény eredményeiért is óriási árat kellett fizetni. Több országban is fel kellett adni az életkörülmények korábban megszokott színvonalát. Van, ahol már pattanásig feszülnek az indulatok.

– Egyre nő a különbség az unió északi és déli országai között. A trend drámai különbségek felé vezet. Mi ennek az oka?

– A kiindulópont az, hogy az eurózóna válsága elsősorban azokat az országokat érinti, ahol a deficit vagy az adósság volt átlagon felüli, a kiigazítások pedig gazdasági visszaeséshez vezetnek. A versenyképesség helyreállítására nincs más eszközük, mint a megszorítás, amely negatív spirálba sodorhatja az adott országokat.

– Magyarország merre tart? Északra vagy délre?

– Magyarország – amely nem része a válsággal küzdő eurózónának – abban az értelemben nem tart sem északra, sem délre, hogy felvonultatná valamelyik országcsoport minden lényeges jellemzőjét. Ám kétségtelenül mutat délies jegyeket például azzal, hogy hosszabb időn át forrásokat von ki az iskolarendszerből, a felsőoktatásból. Ez aláássa a munkaerő versenyképességét, azt a termelési tényezőt, amely a kilencvenes évek végén még a legfontosabb beruházásösztönző volt ebben a régióban.

– Mindez összefügg a fiatalok elvándorlásával is, ami szintén csak a déli országokra jellemző.

– Így van. Ráadásul tőlünk nem azért mennek el annyian, mintha olyan nagyon sok lenne a fiatal, mint például Írországban. Egy olyan országból, ahol a népesség tartósan csökken, csak akkor vándorolnak el, ha nagy baj van a gazdasággal. Ha nemcsak az a gond, hogy stagnál a gazdaság, de az is, hogy az emberek arra számítanak: a pangás tartós marad. Ez a folyamat az elmúlt két évben erősödött meg.

– Az egyik legfontosabb témája a foglalkoztatás. Nálunk két nagyszabásúnak ígért program is indult: Európa legnagyobb közmunkaprojektje és a munkahelyvédelmi akcióterv. Egyik sem váltott ki nagy lelkesedést Brüsszelben.

– Nem egyforma a kettő megítélése. Az úgynevezett munkahelyvédelmi program arra az uniós ajánlásra épít, amely szerint válságos időkben érdemes csökkenteni a munkát terhelő adókat. Ehhez azonban hozzátesszük, hogy kompenzálni kell a kieső bevételt. Nos, ez ment nehezen a magyar környezetben. A kormány kicsit későn kezdte keresni a költségek fedezetét. Ráadásul éppen pénzügyi segítségnyújtásról tárgyalt, és a kettő együtt keltett némi megütközést. A közfoglalkoztatási program megítélése egészen más. Kétségtelen, hogy ennek egyes elemei léteznek másutt is. Volumenét tekintve azonban a magyar program a legnagyobb az unióban. Ezt túlméretezettnek tartjuk, és alighanem a hozzá fűződő várakozások is túlzottak. Mi a közmunkát átmeneti eszköznek tekintjük. Szerintünk akkor, amikor egy-egy ilyen programot elindítanak, azt is alaposan meg kell tervezni, hogyan fogják kivezetni, hogyan térhetnek vissza a közmunkások a tényleges munkaerőpiacra. Magyarországon ez hiányzik. Fontos volna, hogy ne csak dolgoztassanak olyan embereket, akiktől megvonták a segélyt, de kapjanak olyan képzést is, amely kelendővé teheti őket a versenyszférában.

– Az ombudsman vizsgálta a közfoglalkoztatást, és megállapította, hogy megfelelő képzés szinte sehol sem társult a közmunkához.

– Figyelünk az ombudsmanra. Ám a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy megfelelő képzéssel egészíti ki a közfoglalkoztatási programokat, és uniós források valójában csak erre használhatók.

– Milyen Magyarország megítélése a bizottságban? A 27-ek között az unióellenes kormányretorika sehol sem olyan erős, mint nálunk.

– Azért van még egy nagyon nehéz eset: Nagy-Britannia. Ott már meg is fogalmazódott a kérdés, hogy akar-e az ország egyáltalán az unió tagja maradni.

– Óriási különbség, hogy London nettó befizető, mi pedig haszonélvezői vagyunk az uniós költségvetésnek! Nálunk a legnagyobb az uniós források aránya a beruházásokban.

– Magyarországon ma valóban nincs olyan érdemi fejlesztés, amely uniós források nélkül valósulna meg. De nem a pénzügyeken múlt, hogy az elmúlt két év különösen nehéz időszak volt Magyarország és a brüsszeli intézmények viszonyában. Nem tudok másik kormányról, amely az unióban hasonló feszültségeket keltett volna maga körül. Több minden torlódott egymásra. Volt egy nagyon hosszan tartó túlzottdeficit-eljárás, amely filozófiai különbséget is felvetett: a magyar kormány kétségbe vonta, hogy van-e egyáltalán értelme egy ilyen eljárásnak, vagy a módnak, ahogyan ezt a bizottság folytatja. A másik, hogy 2011 novemberétől Budapest pénzügyi segítséget kért, amelynek meg kellett teremteni a minimális feltételeit. Ehhez járult több súlyos kötelezettségszegési eljárás, a Magyar Nemzeti Bank függetlenségétől a bírák nyugdíjazásán át különféle versenypiaci ügyekig. Mindezt tetézte a politikai vita, hogy Magyarországon adottak-e egyáltalán a jogállamiság, a politikai pluralizmus alapfeltételei.

– Nyilvánvaló, hogy a bizottság – amíg tudja – kerüli a vitákat az egyes tagországokkal. Van, azonban, amikor ez nem megy. Nem ment például Bayer Zsolt cikke esetében, amelyben állatoknak nevezett cigányokat, és azt fejtegette: bármilyen eszközzel meg kellene oldani, hogy ne legyenek.

– Igen, ebben az esetben is meg kellett szólalni, ahogyan azt az Európai Bizottság alapjogi kérdésekben illetékes alelnöke meg is tette. Elfogadhatatlannak minősítette Bayer állásfoglalását, és hangsúlyozta: az EU-ban nincs helye rasszizmusnak és gyűlöletbeszédnek. Egyébként a bizottság kisebb-nagyobb kérdésekben rendszeresen vitába száll egy-egy országgal. Különleges viszont, hogy az ilyen és hasonló megszólalások úgy összesűrűsödnek, mint Magyarország esetében.

– Vár-e valamilyen hatást Viviane Reding nyilatkozatától?

– Az támogatást jelent mindenkinek, aki föllép a rasszizmus ellen. Az állásfoglalás azért is fontos, hogy ne hagyjuk magunkat zsákutcába szorítani, eltéríteni attól a konstruktív munkától, amely a romaintegráció ügyében már megkezdődött az unióban. Ebben egyébként éppen a magyar elnökség játszott jelentős szerepet 2011 első felében. Megkezdődött egy teljesen új típusú együttműködés az uniós források jobb felhasználásával. Egyetértésre jutottunk például arról, hogy az iskolarendszerben és a munkaerőpiacon is integrálni akarunk, és nem szegregálni, abból kiindulva, hogy a cigányság a nemzet része. Budapest ebben a folyamatban pozitív szerepet játszhat, hiszen a romajog-védő szervezetek unikális tapasztalatokat szereztek. Ráadásul az Európai Parlamentben csak Magyarország büszkélkedhet roma képviselővel, aki egyben jelentéstevője is a témának. Magyarország jó hírének ezért is árthat egy ilyen provokáció.