Nagy esők jönnek
Az ország kilenc területére adtak ki figyelmeztető előrejelzést. Délelőtt az eső, zápor mellett egy-egy helyen zivatar is előfordulhat.
A délutáni gomolyfelhőképződésből főként a Dunántúlon és a Dél-Alföldön, illetve az északkeleti határ közelében kialakulnak elszórtan zivatarok. A zivatarokat lokálisan nagyobb mennyiségű (20 mm feletti) csapadék, jégeső és 60 km/h-t meghaladó szél kísérheti.
Rövid idő alatt 30 mm-t meghaladó csapadékkal járó zivatartevékenységre a Dunántúl északi felén mutatkoznak jobb feltételek. 80 km/h-t meghaladó szélrohammal és nagyobb méretű (1-2 cm-nél nagyobb átmérő) jéggel kísért zivatar az ország déli részén alakulhat ki leginkább, de ott is csekély valószínűséggel – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
Szerdán napos, gomolyfelhős idő várható, de késő délutántól délen vastagabb, észak felé terjeszkedő felhőzet lehet. Szórványosan valószínű zápor, helyenként zivatar. A keleti, északkeleti szél néhol megélénkül, zivatar idején meg is erősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul.
Csütörtökön a rövid napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, több helyen várható zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.
Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű, csak kevés napsütés lehet. Többfelé várható eső, záporeső, helyenként zivatar. Keleten a déli szél néhol megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul.
Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett gyakran lesz erősen felhős, helyenként borult az ég. Több helyen valószínű zápor, helyenként zivatar. A változó irányú szél zivatar idején megerősödhet. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.
Vasárnap gomolyfelhős, napos idő valószínű záporokkal, néhol zivatarral. A déli szél többfelé megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.