Nagy Erzsébet: „Robotoknak, beszélő szerszámoknak tekintik a pedagógusokat”

A pedagógusok 2022. január 31-én tartották meg első, figyelmeztető sztrájkjukat. Bár a kormány a tanárok egyetlen sztrájkkövetelését sem teljesítette, sőt, időközben jogszabálymódosításokkal tette lehetetlenné a törvényes sztrájkjog gyakorlását, a tanárok mégis kitartottak. Nagy Erzsébettel, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagjával beszélgettünk az elmúlt egy évről, a jelenlegi tervekről és az elért eredményekről.

2023. január 31., 06:00

Szerző:

Nagy Erzsébet: „Robotoknak, beszélő szerszámoknak tekintik a pedagógusokat”

Sokszor fogalmazzák meg azt a tanárok sztrájkjával, akcióival kapcsolatban, hogy teljesen feleslegesen teszik, amit tesznek, mert úgysem érnek el semmit. Ön hogyan látja? Elértek valamit egyáltalán?

Szerintem sok mindent, de ha ki kellene emelni valamit, akkor a szolidaritás fokában értünk el nagyon komoly eredményt. Eddig azért a társadalmi és foglalkozási csoportok egymásra olyan nagyon nem figyeltek. Mi is megtapasztaltuk, hogy hiányzik a szolidaritás, az együttműködés, egyáltalán hiányzik az, hogy bárki is az orránál egy fokkal tovább lásson. Most azt látom, hogy a mi problémánk egy partikuláris részérdekből össztársadalmi kérdéssé vált. Bevittük az iskolaügyet, az oktatásügyet a mainstream napi témák közé. Ahonnan indultunk, ahhoz képest szerintem ez mindenképpen óriási eredmény. Az is fontos, hogy nagyon sok ismeretet sikerült átadni a napi működésünkről azok számára, akik nincsenek az iskola közelében sem. Ma már csak az ortodox hívek és a trollok hangoztatják azt, ami korábban általános vélemény volt, hogy a pedagógusoknak ott van a három hónap szünet, vagy hogy a munkájuk csak abból áll, amit a tanórán az osztályteremben töltenek. Ugyanakkor a kormány kommunikációja is megváltozott. Onnan indultunk, hogy nincs itt semmi látnivaló, tovább lehet haladni. Azt mondták, hogy nincs probléma a bérrel, fantasztikus béremeléseket értünk el 2010 óta, és ez mind egyébként a Fidesz-kormánynak köszönhető, és nem értik, hogy miért szólalunk fel. A munkaterheléssel kapcsolatban azt mondták, hogy ez abszolút megugorható, nincs ezzel sem semmi probléma, a túlmunkát pedig kifizették eddig is, és kifizetik eztán is, ami persze hazugság volt. Ezeket most már beismerik, most már nem mondják azt, hogy nem így van, sőt tulajdonképpen olyan, mintha a nedolgozzingyen.hu felületünkről írták volna a pályázatokat, illetve azokat a szövegeket, amelyeket eljuttattak az Európai Bizottsághoz. Tehát beismerték mindazokat a problémákat, amelyeket először kifejezetten hárítottak.

Mit ismertek be?

Onnan indultunk, hogy azt mondták, egyáltalán nincs pedagógushiány, azt csak mi állítjuk. Azt mondták, az nem is igaz, hogy olyan embereket küldenek be tanórákra, akik nem adott szakosok. Azt a sztrájkkövetelésünket, hogy ne kelljen pedagógiai asszisztenseknek, vagy más nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozóknak bemenni 35 óra fölött osztálytermekbe, általában a tanórákra egyedül felügyelni, illetve hogy ne írassák be velük az órákat, azzal söpörték le az asztalról, hogy ez a probléma úgy, ahogy van, nem létezik. Most ott tartunk, hogy már van egy jogerős ítéletünk, ami kimondja azt, hogy ránk is vonatkozik a Munka Törvénykönyvének a munkaidő beosztásra vonatkozó passzusa, ami arról szól, hogyha négy napon belül elrendelnek valami plusz munkát, azt rendkívüli munkaidőként ki kell fizetni. Úgy tudom, már megírta a kolléganőm valamennyi munkáltatónak, a tankerületi központoknak és a szakképzési centrumoknak a levelet, hogy kezdjék el, intézzék ezeknek a plusz munkáknak a felderítését és kifizetését. Kíváncsiak vagyunk, hogy vajon tömeges pereket kell indítani, vagy pedig a kifizetések ténylegesen megtörténnek. Ha megtörténnek, akkor ezt is mindenképpen sikernek könyvelhetjük el. Egy óriási eredményt még nem említettem, hogy a legfontosabb partnereinket, a diákokat és a szülőket sikerült magunk mellé állítani. A diákok kiállásai szerintem a pedagógusokon is jóval túltesznek, és a szülők segítsége is óriási, hiszen gyakorlatilag ők teszik láthatóvá azokat a sztrájkokat, amelyeket most már törvényileg mindenképpen el akarnak nyomni.

A kormányzati kommunikáció egy időben arra helyezte a hangsúlyt, hogy a tanárok a béremelésért lobbiznak, miközben a tanárok számtalan fórumon elmondták, hogy a bérek kérdése mellett a közoktatási rendszer számtalan sebből vérzik. Ön szerint mik a köznevelési rendszer alapvető problémái?

Ezek a cikkek is hasonló témákról szólnak

Jóval több sebből vérzik a közoktatás, mint amennyit beírtunk a sztrájkövetelésbe, mert ugye a sztrájkövetelésben olyasmiket írunk, ami egyébként a sztrájktörvény alapján a munkavállalók megélhetéséről, gazdasági érdekeiről szól. A közoktatás problémái ennél sokkal nagyobbak. Ha a Maslow-piramis alapján nézzük, akkor nyilván alapvető az, hogy megfelelő bérek legyenek, hiszen ha a pedagógusok tömegével hagyják el a pályát, akkor már nincs miről beszélni, mert a pedagógus alapvető szereplője az oktatásnak még akkor is, hogyha digitális oktatásban gondolkodunk. De ennél sokkal nagyobb a baj, és a problémákat már minden formában jeleztük az oktatásirányítás számára. Leírtuk azt, hogy mit kéne csinálni. Vannak feladatok, amelyeket azonnal meg kellene csinálni, de nem igényelnek forrásokat, és vannak azok, amelyek azonnaliak, de igényelnének anyagi forrásokat is. Rámutattunk arra is, melyek azok, amelyek sürgősek ugyan, de nem igényelnek azonnali beavatkozást, hanem társadalmi, szakmai egyeztetést, és azután kellene lépni, illetve melyek azok, amelyeket kifejezetten jogszabály-módosításokkal meg kellene valósítani. Ha ezeket röviden össze akarjuk foglalni, akkor az első lépés az lenne, hogy az oktatásügy szakmai értelemben is meg kellene, hogy jelenjen a kormányban, ám nem azon a módon, ahogyan ma. Ne az elégedetlenségek letörésével, mindenféle rendőrállami megoldásokkal foglalkozó ember legyen az, aki a kormányban ezt az ügyet viszi, aki egyáltalán nem ért egyébként tartalmi kérdésekhez saját bevallása szerint sem. Ez így nincs rendben.

Pintér Sándorról beszélünk?

Pintérről beszélünk, igen, de beszélhetünk előtte Káslerről is, vagy egyáltalán arról, hogy nincs önálló oktatási minisztérium. Nagyon fontos az is, hogy le kellene építeni azt a központosított rendszert, ami pillanatnyilag a tankerületi központok képviselnek. Az egész felülről irányított szisztémát kéne leépíteni, mert ugyan a tankerületi központok létrehozásakor arról beszéltek, hogy decentralizáció megy végbe, de voltaképpen megmaradt ugyanúgy az a centralizált rendszer. Hajnal Gabriellán, a Klebelsberg Központ elnökén keresztül, illetve a tankerületi központok igazgatóin keresztül irányítják az iskolaigazgatókat, akiknek papíron lennének mindenféle munkáltatói jogkörei, de voltaképpen nincsenek. A Nemzeti alaptantervvel, az egész tantervi szabályozással, a pedagógusi óraszámokkal, tanulói óraszámokkal, illetve a beláthatatlan mennyiségű tananyaggal és az óriási szakemberhiánnyal együtt 

gyakorlatilag megszűntek az intézményeknek azok az arculati elemei, amelyekért korábban egy szakmai közösség, egy tantestület tudott egyáltalán lelkesedni és saját pedagógiai műhelyének tekinteni az iskolát. Ma végrehajtók az igazgatók, és robotoknak, beszélő szerszámoknak tekintik a pedagógusokat, meg a többi szakembert, aki az iskolában dolgozik, és ez nyilvánvalóan nem hat jól az ő motivációjukra. 

Ebben a rendszerben a helyi problémákat sem lehet rugalmasan kezelni, mert állandóan egy távollévő, a problémát nem ismerő és a problémával alapvetően nem is törődő főnöktől függnek az intézkedések. Ezek szerintem alapvető problémák, az önálló minisztérium hiánya, a centralizáció, a teljesen alkalmatlan szabályozók, úgy mint a Nemzeti alaptanterv, és egyébként annak az átideologizáltsága, egyáltalán az, ahogyan a kormány az iskolára, az oktatásra néz, szerintem óriási probléma. Az, hogy Magyarország már nem szekuláris állam, az államot az egyháztól el kellene választani, és ez az iskolák életére is kihat. Munkajogilag nagyon nagy probléma a közalkalmazotti törvény alóli kivezetés is. Ma már csak a közoktatás tartozik a közalkalmazotti törvény hatálya alá. A szakképzést elválasztották, és egy másik, egyébként teljesen alkalmatlan miniszter hatáskörébe került. Tapasztaljuk azt, hogy a Munka Törvénykönyve alá kiszervezett dolgozók milyen mértékben lettek még inkább kiszolgáltatottak a közalkalmazottakhoz képest. Összességében a pedagógusok 9 pontja foglalja össze azt, mire lenne szükség.

 

Január elején jelent meg a Belügyminisztérium legutóbbi rendeletmódosítása, ami átmenetileg a veszélyhelyzetre hivatkozva a felhatalmazási törvény alapján felülírja a munka törvénykönyvét és a közalkalmazotti törvényt.

Ez igazából a viszonyokat nem változtatja meg, tehát továbbra is az a helyzet, hogy a rendkívüli felmentés a közalkalmazottaknál, illetve az azonnali hatályú munkaviszony megszüntetése az egyházi- és a magánintézményekben a munkáltatói jogkör gyakorlójának a joga. Ez jelen esetben az állami intézményben a tankerületi központi igazgató, a többieknél pedig az intézményvezető. Mind a kétfajta megszüntetés súlyos kötelezettségszegés esetén eszközölhető, korábban a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül, és felmentés oka nem lehetett egy évnél régebbi. A rendelet ezt változtatta meg. Ha valaki most elkövetett valamit, például január 9-én nem állt munkába, mert ugye akkor kezdődött a tanítás, és akkor tudomást szerez róla nyilvánvalóan az intézményvezető, illetve a tankerület igazgató is, akkor eddig tizenöt napon belül lehetett szankcionálni, azaz kirúgni az illetőt. Most pedig egész nyugodtan végigtaníthatja az egész tanévet, majd amikor már mindenkit lezárt, leosztályozott, akkor augusztus elsején a kezébe adják az elbocsátó szép üzenetet. Tulajdonképpen erről szól ez a dolog.

Számítanak arra, hogy augusztusban tömeges elbocsátások lesznek?

Nem számítunk tömeges elbocsátásokra. A rendelet megengedi, hogy az intézményvezető elgondolkodjon azon, hogy meglépi ezt vagy nem lépi meg. Arra számítunk, hogy demonstratívak lesznek. Lesz, akivel példát statuálnak, hogy attól a többiek majd megijedjenek. Sőt, igazából arra számítunk, hogy ez egyfajta Damoklész kardjaként fog működni. A rendeletnek nyilván van egy prevenciós célja, hogy ne akarjanak majd beleállni a polgári engedetlenségbe a továbbiakban, számítva arra, hogy majd esetleg hónapokkal később, amikor nem tudnak kiállni mellettük a kollégák, a szülők, meg a diákok, a nyár leple alatt kapják kézbe a felmentésüket. Az a cél, hogy ezzel számoljanak, ettől féljenek. Igazából szerintem nem tömeges jogviszony-megszüntetés lesz ebből, hanem tömeges megfélemlítés.

Sokan azt a kritikát fogalmazzák meg a sztrájkoló tanárokkal szemben, hogy csak a diákokkal szúrnak ki, mert a gyerekek így kevesebbet tudnak tanulni. 

Ez nem igaz, mert azért nem olyan mennyiségűek ezek az elmaradt órák, másrészt pedig mindig azzal kell egybevetni, hogy és ha kirúgják a tanárt, akit utána nem tudnak pótolni, nem tudnak a helyére fölvenni embert, akkor az nem nagyobb hátrány a gyerek számára? Ott a Kölcsey példája, ahonnan néhány órás polgári engedetlenség miatt kirúgtak embereket, és azóta sem találtak a helyükre megfelelő utánpótlást. Ebben az esetben nem inkább az utóbbi intézkedéssel ártottak a gyerekeknek?

 

Tud arról valamit, hogy mi lett a kirúgott tanárok sorsa?

Vannak olyanok, akik már eleve más munkával is rendelkeztek, vagy más bevétellel is. Kata és Tamás (Palya Tamás és Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott pedagógusok – a szerk.) esete az, ahol úgy tudom, hogy nem jelentett közvetlen egzisztenciális veszélyt számukra az elbocsátás. Azok között, akiknek a nevét kevésbé halljuk, vagy legalábbis nem annyira felerősítve, van olyan, aki mondta nekem, hogy nem tudja, mit fog csinálni, illetve honnan lesz bevétele.

Több elbocsátott tanár mellett tüntettek a diákjai, virrasztásokat szerveztek, élőláncot alkottak. Mennyire alakult át a tanár-diák viszony a tanártüntetések óta? Megerősítette kialakult helyzet, vagy megosztotta?

Szerintem megerősítette. A diákok számára a tüntetések és a sztrájkok hatására vált igazán tudatossá az, hogy bár az nagyon-nagyon vicces és kellemes dolog, ha egy tanítási óra elmarad, vagy más megy be órát tartani, de ez voltaképpen az ő jövőjükkel való játék. Én azt látom, hogy most már – főleg középiskolában – tudatosabb diákságról beszélhetünk, akik ilyen értelemben elkezdenek felelősen gondolkodni az iskoláról. Felismerik, hogy ez tulajdonképpen az ő bőrükre megy. Ezért azt hiszem, hogy sokkal jobban a tanári mozgalom mellé álltak, de hogy a konkrét tanárok mellé álltak-e vagy sem, az azért az adott tanárok viselkedésétől, meg az iskolai, az intézményi légkörtől is függ. Ugyanez a helyzet a szülőknél, látszik, hogy ott nagyon nagymértékű a kiállás, ahol a szülő érzi azt, hogy az iskola is partnernek tekinti. Ahol azon vannak, hogy lehetőség szerint be se mehessen a szülő az iskolába, ott nehéz kiállni bármi vagy bárki mellett. Tehát én azt látom, hogy elkezdtek a szülők is, a pedagógusok is, illetve a diákok is jobban egymásra figyelni. Tulajdonképpen most demokráciára, felelős állampolgárságra, és kritikai gondolkodásra nevelés folyik ezekben az intézményekben. Ezek a gyerekek már nem lesznek olyan polgárok, akiket propagandával lehet befolyásolni, és beállítani a sorba.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy „a kétoldalú egyeztetések, valamint a több lépcsőben megvalósuló béremelések hatására a politikailag motivált pedagógustüntetések száma ugyan nem csökkent, az érdeklődés azonban rendkívüli mértékben megcsappant”. Érzi-e ezt a csökkenést, vagy pont az ellenkezőjét tapasztalja?

Éppen az ellenkezőjét tapasztalom. Azért tapasztalom az ellenkezőjét, mert aki egy kicsit is a dolgok közelében van, látja, hogy most nem a differenciálásnak van itt az ideje. Legyen az bármilyen is. Amikor ilyen mértékben nyomottak a bérek, azzal jönni, hogy itt többsávos differenciált béremelés lesz, illetve azzal, hogy az eddigi pótlékokat eltöröljük, nem csökkenti a sztrájk iránti érdeklődést. Egészen eddig pótlékokban történt az emelés. Ez még igazából annak a veszélyét is felveti, hogy amit eddig adtak, azt is elveszik. És aztán ehhez képest jön egy olyan differenciálási, vagy teljesítményértékelési rendszer, amiről már most a kiszivárogott információk alapján lehet látni, hogy ez nem szakmai alapon átgondolt bérsúlyozás, hanem gyakorlatilag „pofapénzt” fognak adni. A lojalitást fogják leginkább értékelni. Ez miért motiválna bárkit is?

 

Arra lát lehetőséget, hogy elfárad a tüntetés? Belefáradnak a tanárok a tüntetésbe, hogyha az nem hoz eredményt?

Ennek az esélye mindig fennáll, ezért nagyon fontos, hogy az elért eredményekre felhívjuk a figyelmet. A követeléseket a kormány nem teljesítette, a kilenc pontot nem teljesítette, sőt, hozzá sem nyúlt, és nagyon sokakban egyszerűen feltevődik a kérdés, hogy érdemes-e ezt a dolgot így folytatni. Szerintem fontos, hogy mindenki értse, hogy

ha abbahagyjuk, akkor itt nemcsak a csend fog bekövetkezni, mint 2016-ban, hanem jön az egyenkénti levadászás, a retorziók időszaka is.

Ez az, amit nem kellene engedni, ezért próbálunk újabb és újabb erőket bevonni ebbe a tiltakozássorozatba, meg most már tényleg nagyon itt lenne az ideje annak, hogy ne csak mi fejezzük ki a szolidaritásunkat más társadalmi csoportok felé, hanem más foglalkozási csoportok, társadalmi csoportok is próbáljanak meg együttesen fellépni, együtt lépni valamiben, ami nyilván arról szól, hogy mindenki a saját követeléseit próbálja hangsúlyozni, és abban pedig mi melléjük állunk, illetve ők is mellénk. Erre most kiválóan adódik a január 31-e, a figyelmeztető sztrájk egyéves évfordulója. Már dolgozunk azon, hogy terjedjen az összefogásnak, a szolidaritásnak, meg a saját érdekek mentén történő kiállásnak a rendszere, felvettük a kapcsolatot más szakszervezetekkel, mert ezzel tudnánk nagyobb nyomást gyakorolni a kormányra.

Remélik, hogy a január 23-i egyhetes sztrájk vízválasztó lesz? Ha nem, akkor hogyan tovább? 

Tartok tőle, hogy nem, tehát mi azt várjuk ettől a sztrájkhéttől, hogy még többen beleállnak a munkamegtagadásba. Azt várjuk, hogy ez a mozgalom szélesedik. Azt akarjuk elérni, hogy mindenképpen legyen olyanfajta áttörés, hogy egyszerűen ne legyen más lehetőségük, mint hogy lépnek. A brüsszeli szupermérföldkövek, amelyeket teljesíteni kell a kormánynak, szintén ebbe az irányba viszik a dolgokat. A lépéskényszerhez vezető úton ez a sztrájk egy lépcsőfok, és valószínűleg nem az utolsó, mint ahogyan a szakképzés bevonása sem az utolsó lesz. Tehát nekünk arra kell felkészülni, hogy ez még hosszú menetelés lesz.

Terveznek különleges programokat a január 31-i évfordulóra?

Úgy mondanám inkább, hogy többen terveznek, és próbáljuk ezeket koordinálni, hogy áttekinthető legyen, és olyan, amin tényleg minél többen részt tudnak venni, illetve rá lehet látni. Diákok szerveznek ülősztrájkot. Meglátjuk, hogy hova. Mi pedig elkezdtük megkeresni a szakszervezeteket, hogy próbáljunk már valami olyasmiben gondolkodni, hogy például egy bizonyos időre leállni. Hogy lesz-e tüntetés, vagy lesz-e valami utcai esemény, azt egyelőre nem tudom, még folynak az egyeztetések.

(Fotók: Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja interjút ad a 168.hu-nak 2023. január 16-án. Fotó: Pásztor Csaba/168.hu)

 

A rovat további cikkei