Az MVM ezt is megteheti: rengeteg család maradhat áram és fűtés nélkül
Sokan kerülhetnek nehéz helyzetbe január 6-tól az MVM miatt.
Komoly nehézségekkel kell megküzdenie a felhasználók egy részének, az MVM ugyanis január 6-tól a gáz-, illetve az áramszolgáltatást is felfüggesztheti – hívta fel a figyelmet a Hóvége.hu.
Azon felhasználók, akiknek tartozásuk áll fenn a szolgáltató felé, a leghidegebb téli hónapokban némi haladékot kaptak, hiszen ahogyan arról a 168.hu is beszámolt, 2024. november 29. és 2025. január 5. között kikapcsolási moratórium van érvényben, így az MVM sem az áram-, sem a gázszolgáltatást nem kapcsolta ki senkinél ezen időszakban.
Csakhogy január 6-tól erre már lehetősége nyílik a szolgáltatónak, és akiknek 60 napnál régebben áll fenn fizetési kötelezettségük, amelynek nem tettek eleget, azzal is számolniuk kell, hogy az adott szolgáltatást kikapcsolják az érintett ingatlanban.
Az MVM ezekkel a feltételekkel biztosítja a szolgáltatást
Fontos tudni, hogy a szolgáltató a befizetetlen számlák rendezésére felkínál néhány lehetőséget, a kikapcsolás pedig abban az esetben válik indokolttá, ha ezek egyike sem vezet eredményre. A kikapcsolási moratórium a védendő fogyasztókra, illetve azokra vonatkozik, akiknek 60 napnál régebben fennálló tartozásuk van. Előbbiek esetében érdemes tájékozódni arról, hogy a szolgáltató milyen lehetőségeket kínál fel a szociálisan rászoruló, illetve fogyatékkal élő felhasználók számára. Ezek egyike mind az áram-, mind a földgáz esetében az előrefizetős mérőórák felszerelése.
A szakértők is azt tanácsolják, hogy akinek tartozása áll fenn, mindenképpen vegye fel a kapcsolatot a szolgáltatóval, ugyanis a kommunikáció hiánya további súlyos problémákhoz vezet, a számlák kifizetése pedig nem oldódik meg magától.
Az MVM több lehetőséget is felkínál, például egy nagyobb összegű számla esetén megoldást jelenthet a részletfizetés kérelmezése. Akiknek nem rendszeresen érkezik bevételük, és éppen nem áll rendelkezésükre a számla kiegyenlítésére elegendő összeg, átütemeztethetik a számlát, ezzel néhány hónapnyi haladékot kaphatnak, de az is megoldás lehet, ha az ügyfél fizetési halasztást kér, és csak egy hónap múlva egyenlíti ki a számlákat.
Bár kevesen tudják, de az is tartozásnak minősül, ha valaki nem egyenlíti ki a számláját a megadott fizetési határidőig. A késedelmes fizetésekért az MVM késedelmi díjat számít fel, és a fizetési felszólításokért is fizetnie kell a felhasználónak. A kikapcsolás akkor merülhet fel, ha a szolgáltató legalább kétszer értesítette a fogyasztót arról, hogy tartozása áll fenn, ha nem jöhet számításba, hogy igénybe vegye a védendő fogyasztókat megillető kedvezményeket, és nem sikerül egyeztetni a tartozás lehetséges kiegyenlítéséről, valamint 60 napnál régebbi számlatartozása van.
A kikapcsolást mindenképpen érdemes megelőzni, ugyanis több tízezer forintos költséggel jár a szolgáltatás visszakapcsoltatása, és a felszólítások díját is a felhasználónak kell megfizetnie, a szolgáltató pedig akár végrehajtást is kezdeményezhet, hogy behajtsa a tartozást. Akiknek a moratórium miatt eddig nem kellett aggódniuk az áram- és a gázszolgáltatás kikapcsolása miatt, azoknak most érdemes elkezdeniük az ügyintézést.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP)