Müller: Ha kibírjuk a húsvétot, a közeljövőben tetőzhet a járvány

Ehhez viszont a lehető legszűkebb családi körben kell ünnepelni. Egy fertőzött ugyanis negyedóra alatt három másik embert is megbetegíthet zárt térben.

2021. április 2., 14:28

Szerző:

Müller Cecília a húsvéti ünnep idejére is azt kéri a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokat.

A vírus nem foglalkozik azzal, hogy húsvét van, ezért mindenki ünnepeljen a lehető legszűkebb családi körben

– idézi az országos tisztifőorvost a 24.hu.

Az országos tisztifőorvos szerint, ha a lakosság kellő fegyelemmel „kibírja” a húsvétot, akkor a járvány a közeljövőben tetőzhet, amit az esetszámok lassú csökkenése követhet. „Sokkal kevesebb van előttünk, mint mögöttünk” – mondta.

Az oltópontok húsvét alatt is folyamatosan működnek. Fontosnak nevezte, hogy az időponttal rendelkezők az ünnep alatt is menjenek el beoltatni magukat.

A tisztifőorvos felidézte, hogy a WHO főigazgatója pénteken elismeréssel nyilatkozott a magyar oltórendszerről, amelynek köszönhetően mostanra minden ötödik állampolgár megkapta az első vakcinát, több mint 860 ezren pedig már a második oltáson is túljutottak, és teljesen védettnek minősülnek.

Szólt arról is, hogy a koronavírus természeténél fogva képes gyorsan változni, ezért sok mutáció fordul elő, azonban a Magyarországon engedélyezett vakcinák minden jelenlegi variánssal szemben védelmet nyújtanak. Hangsúlyozta, a brit mutáns fertőzőképessége, súlyos megbetegítőképessége sokkal nagyobb, mint az eredeti, úgynevezett vad vírusé, emiatt több a fertőzött, és közülük többen kerülnek kórházba. 

Egy fertőzött negyedóra alatt három másik embert is megfertőzhet egy helyiségben tartózkodva

– mondta Müller Cecília.

Már a fiatalok körében is sok a súlyos beteg, ami egyrészt azért is lehet, mert a 65 év felettiek 80 százaléka már kapott legalább egy oltást, másrészt ez a mutáció fogékonyabb a fiatal, munkaképes korosztályra. Hozzátette, a cukorbetegség és a kóros elhízás többletkockázati tényezőt jelent más alapbetegségekhez képest.

(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.