MSZP: óriási csalódást kelt majd az új alkotmány

Az MSZP szerint az egész ország számára óriási csalódást kelt majd az új alkotmány, mivel abban 262 kormánypárti politikus kényszeríti rá akaratát tízmillió emberre.

2011. március 27., 18:25

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Fidesz eddigi gőgös, pökhendi politizálásával elvesztette erkölcsi jogát az alkotmányozásra. A politikus állítása alátámasztásául példaként említette az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítését, a visszamenőleges törvényalkotást, valamint az ellenzéki parlamenti javaslatok sorozatos elutasítását és az általa „érdekegyeztető színháznak” nevezett nemzeti konzultációt.