MSZP: leépülés zajlik a gazdaságban

Az MSZP szerint leépülés zajlik a gazdaságban, mert közel húsz százalékkal csökkent az építőipar termelése júniusban, míg ugyanez a szám a választások előtt 6 százalék körül volt.

2010. augusztus 17., 09:41

Az MSZP hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: Orbán Viktor az elmúlt egy hónapban nem tett olyan intézkedéseket, amely a gazdaság talpra állítását, vagy az egymillió új munkahely előteremtését szolgálná. Mint írták, a miniszterelnök két hete azt mondta, hogy rendkívüli teljesítményt produkált a kormánya, de ez az adat "Orbán hangzatos hazugságát nem igazolja."

A Központi Statisztikai Hivatal hétfői tájékoztatása szerint az építőipari termelés volumene 2010 júniusában mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 19,7 százalékkal csökkent a tavaly júniusihoz képest.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.