Most mi lesz?

Orbán Viktor szerint a Tavares-jelentés elfogadásával az Európai Unió veszélyes útra lépett; nem volt joga sem a jelentés elkészítéséhez, sem pedig annak elfogadásához. Szerinte a jelentés olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek Magyarország hatáskörébe tartoznak. A felsorolt javaslatok esetleges foganatosítása pedig egyenesen szembeszáll azzal az Európai Unióról szóló szerződéssel, amelyet csatlakozásunkkor írtunk alá. Igaz, Orbán szerint a jelentés nem több egy politikai véleménynél, amelynek nincs következménye. (A két állítás közötti ellentmondásra nem térünk ki.)

A miniszterelnök téved. Tagságunk az EU-ban, mint minden más tagország esetében, szuverenitásunk jelentős szűkítésével járt. Nem korlátozhatjuk sem a tőke, sem a kereskedelem, sem az EU állampolgárainak szabad mozgását az unióban, mint ahogy a többi tagország sem korlátozhat bennünket ezekben a kérdésekben. Beleegyeztünk jogrendszerünknek az EU jogrendszerével való harmonizálásába, és elfogadtuk a strasbourgi bíróság joghatóságát számos, korábban hazánk hatáskörébe tartozó kérdésben. A szerződés, amelyet aláírtunk, szó szerint kimondja, hogy a 2. cikkelyben rögzített jogokat és értékeket a tagállamok nemzeti törvényhozása nem sértheti. Mint ahogy azt a Tavares-jelentés kifejti, a nemzeti szuverenitásra való hivatkozás „csak annyiban alkalmazható, amennyiben a tagállamok tiszteletben tartják az európai uniós szerződés 2. cikkében rögzített értékeket”.

A jelentés éppen azt mutatja ki, hogy az alaptörvény és annak átmeneti rendelkezései, valamint a sarkalatos törvények, a gyorsított jogalkotás, a fékek és ellensúlyok gyengítése, az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítása, a választási reform, a médiaszabályozás, a kisebbségi jogok korlátozása, illetve a vallás- és lelkiismereti szabadsággal kapcsolatos törvények összesen 67 tételben sértik az európai uniós szerződés 2. cikkelyét.

Orbán Viktor szerint azonban az uniónak nincs joga létrehozni egy olyan testületet, amely a szerződés betartását hivatott vizsgálni! Azaz a szerződést, amelyet aláírtunk, szerinte nem kell betartanunk, miközben az unió persze köteles kifizetni a „nekünk járó” támogatásokat.

Nem igaz, hogy az elfogadott jelentésnek – amely most már az Európai Parlament hivatalos álláspontja – nincs következménye. Először is, a dokumentum az EU Bírósága és a hágai Nemzetközi Bíróság előtt hiteles jogforrásnak számít. Másodszor, a jelentés 69. cikkelye egy sor ajánlást tartalmaz, a legfontosabb ezek közül a „riasztási menetrend” alkalmazása. Amennyiben az Európai Bizottság ezt megteszi, a bizottság Magyarországgal csak azon hiányosságok kiküszöböléséről tárgyal, amelyeket a jelentés feltárt, „mindaddig, amíg vissza nem áll a szerződés 2. cikkének maradéktalan tiszteletben tartása”. Ha például Magyarország az EU-hoz fordul az árvíz okozta károk kompenzálásának ügyében, könnyen találkozhat zárt ajtókkal mindaddig, amíg a 2. cikk tisztelete nem áll helyre.

Sajnos ismét kialakult rólunk az a kép, amely történelmünk során oly sok kárt okozott hazánknak: az összeférhetetlen, pörlekedő magyar képe, aki mindenkivel, még saját magával is képes összeveszni, aki üldözési mániában szenved, aki nem tud túllépni régi sérelmein, aki nem képes konstruktív viselkedést tanúsítani egy közösségben, aki leszól és kioktat mindenkit, aki bármit másképp lát, mint ő, és aki nem a felelősség vállalásában, hanem a felelősség hárításában jeleskedik.

Hiába, hogy az ellenzék a jelentésben csak a kormány elítélését látja. Ez tévedés: ez a jelentés mindannyiunkat elítél, mert mindannyian hagytuk és hagyjuk, hogy így legyen.

Akkor most mi lesz? A kormány, úgy látszik, megpróbálja meglovagolni az Európaszerte egyre növekvő EU-ellenes hangulatot. Bár a Tavares-jelentés esetében semmi olyan bizonyíték sincs, amely a multik közbenjárására utalna, az általános vád, miszerint a multik jelentős befolyást gyakorolnak az EU folyamataira, nem hamis. Az EU demokráciadeficitje szintén tagadhatatlan, és az is, hogy az Orbán-kormány nem az egyedüli, amelyik a gyógyírt a nemzetállamok szuverenitásának részleges vagy teljes visszaállításában látja. A kormány számíthat annak a nézetnek a támogatására is, miszerint a magyar demokrácia felépítése és gondozása (elsősorban) a magyarok felelőssége. Könnyen lehet, hogy a jelentés valóban nem bizonyul többnek egy politikai állásfoglalásnál. Ebben az esetben azonban a szerepe átalakul. A demokrácia védelmét szolgáló dokumentumból Magyarországot mint a teljesíteni és az európai értékeket magáévá tenni képtelen periferikus országot bemutató dokumentummá válik, amelynek alapján igazoltnak tűnik hazánk kihelyezése Európa rendező pályaudvarának valamelyik mellékvágányára. Itt már nem az a kérdés, hogy melyik törvény módosításával tehetnénk eleget Európa követelményeinek, hanem az, hogy bent maradhatunk-e, vagy sem.

Orbán talán az utóbbit szeretné?