Morvai akár háttérből befolyásolja a dolgok menetét
A 25 legfontosabb magyar listáját évről-évre neves szakértői zsűri segítségével állítja össze a Haszon magazin szerkesztősége. Íme, a „25 magyar, aki mozgatja az országot”: az élen Bajnai Gordon miniszterelnök áll, aki a tavalyi negyedik helyről került a csúcsra. Második lett Orbán Viktor, a harmadik pedig Simor András. A lista indulása óta csak két személy tudott minden évben az élmezőnybe kerülni: Csányi Sándor és Demján Sándor. A listán szereplők közül egyébként minden harmadik ember vállalkozó vagy politikus.
A tavalyi ranglistához képest meglehetősen sok az új szereplő: szereplésük előrevetíti a májusi választások várható eredményét. Nyolcan estek ki az előző évi összeállításhoz képest - írta a lap sajtóközleménye.
A lista nem annak alapján készül, hogy ki mennyit szerepel a nyilvánosság előtt, hanem azokat sorolja fel, akik valóban – akár háttérből – befolyásolják a dolgok menetét.
Érdekes hogy lista elindulása óta csak három ember maradt állandó: Csányi Sándor, az OTP feje, Demján Sándor és Orbán Viktor. Utóbbi megtartotta a tavalyi második helyet: A Fidesz elnökét „mindenki úgy kezeli, mintha már hatalomban lenne”.
A listavezető értelemszerűen Bajnai Gordon miniszterelnök, aki tavalyi 4. helyéről mozdult előre. A harmadik helyen Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöké áll, akinek személye a lap indoklása szerint bizonyos kérdésekben„fontosabb, mint a miniszterelnöké”.
További érdekessége hogy minden harmadik szereplő vagy vállalkozó-politikus vagy a politikához igen közel álló pénzember. Figyelemre méltó a „médiamágnások” visszaszorulása: Az előző évek ellenében a választások eredményére ezúttal gyakorlatilag nincsen befolyásuk.
A negyedik Morvai Krisztina
Új szereplő több fideszes színekben mozgó politikus (Navracsics Tibor, Varga Mihály, Kósa Lajos, Tarlós István), valamint Morvai Krisztina, a „Jobbik valódi ereje”. Rajtuk kívül szintén új a listán Oszkó Péter pénzügyminiszter. Kiesett több médiaszemélyiség és jó néhány MSZP-hez köthető közszereplő. Gyurcsány Ferenc az első helyről a hatodik helyre csúszott vissza, azaz jó orosz kapcsolatainak és virágzó vállalatbirodalmának köszönhetően igen befolyásos ember maradt.
A lap szerint jellemző az ország állapotára, hogy a kormánypárt vezetője, Lendvai Ildikó befolyásban messze elmarad a legfontosabb pénzemberektől.
Az összeállítás a fő lista mellett továbbiakat is tartalmaz. A 25 legfontosabb nő között - immár rangsor nélkül – a közélet, a politika, a művészet, a média és az üzleti élet legfontosabb egyéniségei szerepelnek. A „25 fiatal, akivel számolni kell a jövőben” olyan 40 év alattiakat sorol fel, akik következő esztendőt sport- vagy művészeti teljesítményükkel, politikai súlyukkal, meghatározó médiaszerepléseikkel befolyásolhatják. A 25 legfontosabb külföldi a hazánkban élő vagy az országra hatást gyakorló üzletembereket, politikusokat, cégvezetőket mutatja be, így például idén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) két döntéshozója is szerepel a listán, mivel ők ügyelnek arra, hogyan bánunk az országot a pénzügyi összeomlástól megmentő hitellel.
A listák teljes terjedelmükben a Haszon magazin most megjelent, 2010. januári számában olvasható.
Sólyom Lászlót Orbán követi népszerűségben
A politikusok népszerűségi listája viszont egészen más képet mutat: év végére átlagosan hat pontot estek a politikusok - ellenzéki és kormánypárti egyaránt. Egyedül Sólyom László, Orbán Viktor és Kövér László nem veszített népszerűségéből – mondta az ATV-ben Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója. A legnépszerűbb Sólyom Lászlót Orbán Viktor, a Fidesz elnöke követi a listán, az MSZP és az MDF miniszterelnök-jelöltjei fej-fej mellett végezve 30 pontot kaptak.
Závecz Tibor szerint a holtverseny a szavazói rablások lehetőségére hívja fel a figyelmet. Mint mondta, a Fidesz nagy veszélyben érezheti magát, mert Vona Gábor megítélése a Fidesz táboron belül pozitív. Ahogyan az MSZP számára az jelenthet veszélyt, hogy a szocialisták táborában Bokros Lajos rokonszenves - írta az ATV hírportálja.