Mocsai Lajos távozik a kéziválogatott éléről


A felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként folytatja Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott eddigi szövetségi kapitánya – jelentették be vasárnap Veszprémben, a szuperkupa mérkőzések előtt.

2014. augusztus 31., 15:02

A felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként folytatja Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott eddigi szövetségi kapitánya – jelentették be vasárnap Veszprémben, a szuperkupa mérkőzések előtt.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elmondta, a szakember az elmúlt napokban jelezte az elnökségnek, hogy megsokasodott teendői miatt nem tudná megfelelően ellátni a férfi válogatott szakvezetői teendőit.

Vetési hozzátette: az elnökség sajnálattal, de tudomásul vette a szövetségi kapitány döntését, és a továbbiakban a felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként számít a munkájára.
Az elnök kifejtette, hogy sürgősen új szövetségi kapitányt kell találniuk, hiszen október végén és november elején már Európa-bajnoki selejtezőt játszik a válogatott Portugália és Ukrajna ellen. A szövetség továbbra is főállású szövetségi kapitányban gondolkodik, de mint azt Vetési Iván elmondta, korai még konkrét nevekről beszélni, illetve arról, hogy külföldi vagy hazai szakember lesz-e az utód – írja az MTI.

„Az embernek erkölcsi kötelessége, hogy időben jelezze, ha az életében változás alakul ki” – indokolta döntését Mocsai Lajos, aki úgy határozott, a magyar nemzeti együttesek kispadján
edzőként eltöltött 16 év és 356 mérkőzés után váltania kell.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatójaként is tevékenykedő Mocsai Lajos kijelentette, megpályázza az ismételten önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori posztját, és a jövőben az oktatási-tudományos munkát helyezi előtérbe.
A 60 esztendős Mocsai 2010 óta irányította a magyar férfi csapatot, amelynek 1985 és 1989 között egyszer már volt a szövetségi kapitánya. Később, 1998 és 2004 között a női válogatottat irányította.