2013. augusztus 15., 17:33

Bajnai Gordon szerint a kormány alkalmatlanságát jelzi, hogy az Európai Unió 15-ből 13 magyar operatív programot nem finanszíroz. Az Együtt-PM szövetség vezetője felszólította a kabinetet, hogy állítsa vissza a fejlesztési pénzek elosztásának átláthatóságát. A Fidesz erre reagálva teljesen másról kezdett beszélni.

2013. augusztus 15., 15:22

Budapesten inzultáltak egy meleg férfit, aki rendőrt hívott, ám a kiérkező egyenruhások az agresszornak is javasolták, tegyen feljelentést, méghozzá közszeméremsértés miatt.

2013. augusztus 15., 12:24

Az író egy éve indította közéleti-közérzeti esszésorozatát az Élet és Irodalomban. Úgy véli, a hivatásos elemzők mindig csak az utolsó, a pillanatnyi belpolitikai állapotot rögzítik, s nem adják átfogó magyarázatát annak, mi történt velünk az elmúlt három évben. Így nem is lehet azt megérteni. A 168 Órának most arról is beszél, ami az ellenzéki beszédből rendre kimarad: még mit tehet Orbán, ha újabb négy évet kap? KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2013. augusztus 15., 11:55

2013. augusztus 15., 11:13

2013. augusztus 15., 11:09

Kisebb földrengés volt a Baranya megyei Felsőszentmárton közelében csütörtök hajnalban, károkról nem érkezett jelentés.

2013. augusztus 15., 09:49

Ősszel a kormány beterjeszti az Országgyűlésnek a családi csődvédelemről, más néven a magáncsődről szóló jogszabályjavaslatot, amelynek nyomán 2014 januárjától működhet ez az intézmény – közölte Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2013. augusztus 15., 09:30

2013. augusztus 15., 09:07

Az EU az ellenőrzés hiányosságai miatt átmenetileg felfüggesztette ugyan a Magyarországnak szánt fejlesztési támogatást, ám nincs arra bizonyíték, hogy visszaélés történt volna a szubvenciók felhasználása körül – nyilatkozta a Reuters-nak az unió Bizottságának egyik illetékese. A visszatartott összegről a Financial Times azt írta, az EU és a magyar kormány tárgyalásaira várhatóan még ebben a hónapban sort kerítenek. A Der Standard beszámolt Karas Mónika, a gyakran jobboldali sajtóorgánumokat képviselő ügyvédnő jelöléséről az NMHH élére. Nemzetközi sajtószemle.

2013. augusztus 15., 05:38

A Miskolci Rendőrkapitányságon tett két, egymástól független szülői feljelentés szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban született gyermekeik halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása.

2013. augusztus 14., 20:31

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerdán az MTI-vel, a közúti vizsgaszabályzatot érintő változtatásokról tájékoztatva.

2013. augusztus 14., 18:18

2013. augusztus 14., 18:14

A brit liberális lap, a Guardian, Felcsútra küldte brüsszeli tudósítóját, aki úgy összegezte tapasztalatait, hogy a kelet-európai autokraták új próbakövet jelentenek a demokrácia számára, miután Orbántól kezdve Zemanon át Erdoganig a demokratikus erős emberek új fajtája van felemelkedőben.

2013. augusztus 14., 14:13

A 168 Óra címlapján Mesterházy Attila és Bajnai Gordon látható. E hónap végére ígérik a közös választási pártlista elkészítését. De hogy ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, erre most még nem kapunk választ: ketten állnak a lista élén. Ám addig is, míg a válasz megérkezik, mi bemutatjuk mindazokat, akik az elmúlt huszonhárom évben a miniszterelnökségre pályáztak Magyarországon. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.