Mintha

„A rendszer marad, a kormány kitűzött céljait el fogja érni.” Csípőből tüzelve így reagált a miniszterelnök az Alkotmánybíróság döntésére, amely szerint ellentmond az alaptörvénynek a 62 évnél idősebb bírák kényszernyugdíjazása. És tényleg: nem alkalmi eset, hogy a kormány – a törvény szellemén és betűjén is átgázolva – semmibe veszi a demokratikus intézményrendszer még fel-fellobbanó életjeleit. Ez maga a rendszer. Ez maga a nemzeti együttműködési forradalom. Mintha-demokráciában élünk. Mintha még lennének fékek és ellensúlyok, mintha még érvényesek lennének nálunk is az európai jogi kultúra szabályai, de ez már csak látszat. Afféle pávatánc.

Jól példázza a minthajogállami döntéseket, hogy az ügyészség bizonyítottság hiányában ejtette a vádat Gyurcsány Ferenc ellen a Sukoró-ügyben. Lám-lám: nem vagyunk mi diktatúra, ahol koncepciós pereket folytatnak volt miniszterelnökökkel szemben. De lehetséges-e egy jogállamban, hogy egy volt kormányfőt bizonyítékok nélkül meggyanúsítsanak, mentelmi jogát felfüggesszék, és ügyészségi asszisztenciával éveken át becsületsértő kampányt folytassanak ellene? Még a kormányellenes érzelmekkel aligha vádolható Magyar Nemzet szemleírója is hüledezik: „Vagy alaptalanul vádolták Gyurcsány Ferencet, vagy nem vitték végig kellő alapossággal a vizsgálatot.” A magyarázat persze egyszerű. Csak minthabüntetőügy a sukorói kaszinótörténet, valójában egy politikai lejárató kampány része. Hogy szerepelt benne az ügyészség is? A magyar mintha-demokráciában az ügyészség sem jogi, sem politikai felelősséggel nem tartozik senkinek. Polt Péternek csak saját lelkiismeretével kell elszámolnia. Mondjuk.

Ami a bírák nyugdíjaztatását illeti: aligha tévedünk nagyot, ha furmányos minthadöntésnek látjuk az Alkotmánybíróság vakációja előtti napon ismertetett határozatot. A testületnek ugyanis lett volna lehetősége, hogy gondoskodjon a felmentett bírák visszahelyezéséről, hogy helyettük ne a nemzeti együttműködés saját bírái ítélkezzenek majd. Az alkotmánybírósági törvény ugyanis erőteljes hatásköröket biztosít a testületnek, hogy orvosolja a jogsérelmeket, ám a mostani döntés hallgat a jogorvoslatról. Árulkodóak a dátumok is. Az OBH elnökének javaslatára Schmitt Pál március 29-én 194 felmentő határozatot írt alá, Áder János pedig július 6-án további felmentéseket szignált. A dokumentumokból következően június 30-án szűnt meg 228 bíró jogviszonya. Az Alkotmánybíróság azonban már február 28-án eldöntötte, hogy érdemben foglalkozik majd az üggyel. De nevezhető-e érdeminek a döntés, amelyet négy és fél hónap múlva, két héttel a bírói hatalmi ág lefejezése után hoztak nyilvánosságra?
A kormány még nem döntött arról, hogyan cselezze ki az Alkotmánybíróság kicselezhetővé alkotott határozatát, de az a miniszterelnöki intencióknak megfelelően szóba sem került, hogy ne hajtsák végre a döntést. (Oszt jó napot.) Dehogy. A tervek szerint inkább az egész közszolgálatra kiterjesztik majd a 62 éves nyugdíjkorhatárt – kivéve persze azokat, akiket kivesznek, mert erre szottyan kedvük. Mindenesetre árulkodó, hogy Handó Tünde OBH-elnök (az alkotmányalkotó Szájer József felesége) már az Alkotmánybíróság döntése előtt úgy nyilatkozott: elmarasztaló határozat esetén sem kell visszavenni a nyugdíjazott bírákat. Sőt, biztos, ami biztos, azoknak a bíráknak a felmentő határozatát is előre aláíratták, akiket csak december 31-én nyugdíjaznak majd.

A minthajogállami trükközést csak Áder János akadályozhatná meg, aki számos jogász szerint már nem is írhatja alá a decemberi nyugdíjaztatásra ítélt negyvenhat bíró felmentéséről szóló határozatot. Hiszen legfontosabb feladata, hogy őrködjék az államszervezet demokratikus működése felett, így kézjegyével nem láthat el alkotmányellenes dokumentumot. Sőt, az alkotmányosság érdekében saját korábbi határozatait is vissza kellene vonnia, ugyanis az Alkotmánybíróság is visszamenőleges határozatot hozott. Ez esetben viszont lőttek a Gazda ígéretének: a kormány a kitűzött céljait el fogja érni. Áder reakciója tehát vízválasztónak bizonyulhat.

Éppen Áder lépné át a Rubicont? Kétségtelen, hogy eddig öt törvényt már visszaküldött a törvényhozásnak, ám erre mindegyik esetben igen könnyen korrigálható formai indokokat talált: elképesztő felületességet vagy ordító házszabályszegést. A kisajátítási törvénybe például az utolsó pillanatban állattenyésztési szabályokat próbáltak benyomni, vagy elfelejtettek dátumot írni arra a törvénycikkre, amely a Kossuth Lajos téren álló szobrok államosításáról szólt. A visszaküldött jogszabályokat úgy lehetett ismét megszavazni, hogy lényegükön mit sem változtattak. Áder eddigi tevékenysége tehát kicsit sem mond ellent a mintha-demokrácia működésének.

A mintha-demokráciához minthademokraták kellenek. Pávatáncos elit, amely politikai rangra emelte a csalást (úgy csinálunk, mintha barátkoznánk) és a pökhendiséget, amellyel hülyének nézik a partnert (két-három javaslatra rábólintunk, azokat úgyis megcsináltuk már, csak nem vették észre). Ki hiszi, hogy csak az Európai Unióra vonatkozik az átverés? Hiszen a Gazda megmondta: ez a politika művészete.

A minthajogállam persze csak addig működőképes, amíg magunk is minthaállampolgárok vagyunk: a passzivitás, a bizonytalanság sündisznóállásába menekülünk. Mindnyájunknak üzente egy (másik?) Paczolay Péter nevű jogtudós egy tavaszi konferencián: a jogállamon kívül csak a diktatúrák önkényuralmi hatalomgyakorlása létezik.

Mintha nem létezne mintha-demokrácia.