Miniszterelnök, civilek háta mögé bújva a kirekesztés ellen

A politikusok felelősségére hívná fel a figyelmet a Tarka Magyar névre keresztelt mozgalom, amely szombatra szervez tüntetést az erőszak és a kirekesztés ellen. A szerveződés szóvivője azt ígéri: a civilek felvonulása politikamentes lesz. Az író, filmrendező nem ért egyet a Gyurcsány Ferenc kormányfő által is kezdeményezett charta demonstrációjával, mivel szerinte átpolitizált volt, és nem tudott egységet teremteni. PUNGOR ANDRÁS interjúja.

2008. október 3., 15:14

Ott volt a chartatüntetésen?

Nem.

Miért?

Átpolitizált volt a rendezvény. Rosszat tett a kirekesztés elleni küzdelemnek. Mi a civil társadalom erejét akarjuk megmutatni.

A Magyar Demokratikus Charta is mozgósítani akart. Nem lesz egységes a rasszizmus elleni társadalmi kiállás, ha a civilek elhatárolódnak a mozgalomtól, és saját tüntetést szerveznek.

Éppen a charta nem tudta megteremteni az egységet. Nem feladata a miniszterelnöknek, hogy civilek mögé bújva lépjen fel a kirekesztés ellen. Máshol is lenne rá módja. Tarka Magyar elnevezésű demonstrációnkkal a politikusok felelősségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Demokratikus eszközeik lennének arra, hogy a rasszista jelenségekkel szemben fellépjenek. Nem teszik meg. Éppen ezért kérjük őket, ne vegyenek részt a szombati tüntetésen.

Kirekesztik, mégis hívják őket.

Nem a politikust, hanem a politikát szeretnénk távol tartani a demonstrációtól. Nem szeretnénk, ha kisajátítaná a mozgalmat. A tüntetésen nem hangzik el egyetlen politikai beszéd sem.

Vannak civil politikusok?

Nem akadályozhatjuk meg, hogy magánemberként ott legyenek. De legjobb lenne, ha otthon maradnának. Mindenkit arra kérünk, hozzon magával egy színes ruhadarabot. Fogadalomtételként a Hősök terén felolvasunk majd egy nyilatkozatot, amelyet bárki aláírhat. A szöveg az erőszak és a megkülönböztetés ellen szól, és az alkotmány elfogadása mellett tesz hitet.

Elég ez a szélsőségesek, a Molotov-koktélt dobálók, a rasszisták ellen?

Adott a törvényi háttér a randalírozók megfékezésére, megbüntetésére. A hatóságok mégsem élnek a lehetőséggel.

Miért nem?

Nem tudom. Több éve tart ez a folyamat. Mindenki szeretne békés országban élni. A tétlenség miatt kell kifejeznünk az elégedetlenségünket. Ezért hívunk tüntetni mindenkit. Politikai oldaltól függetlenül. Az erőszak és a megkülönböztetés nem módja a véleménykülönbségek tisztázásának.

Bár politikamentesnek mondják a mozgalmat, a Tarka Magyar mintha a liberális értékekhez állna közel. Elég, ha elolvassuk a kapcsolódó szervezetek listáját.

Sokan úgy torzítanak, hogy a több mint ötven szervezet közül kiemelik azokat, amelyek valamilyen értékrendhez kötődnek. Ugye, a civil lelkisegély-szolgálatokat nem sorolja sehova?

Hallani azt is, hogy az SZDSZ a mozgalommal akarja Gyurcsány alól „kiszervezni” a chartát.

Nézze meg szervezeteink listáját. Már jobboldaliak is vannak közöttünk. Általánossá vált a gyanakvás az országban.

És nem jogos?

De az. Hiszen eddig a civil terepet is pártok uralták. Használták és kihasználták a szervezeteket. A polgárok gyanakodnak: már megint egy pártpolitikai átverés. Nehezen hiszik el, hogy valami őszinte kezdeményezés készül.

Most mitől oszlana az ellenérzés?

A demonstráción megjelenő tömeg miatt. Vagy a szerveződés üzenetétől: „Minden oldalról várunk mindenkit.” A liberálisok foglalták le, de nem sajátíthatják ki az erőszakmentesség és a kirekesztés elleni fellépés jelszavát. Ezek alapértékek. Egy kereszténydemokrata sem akar olyan országban élni, ahol erőszakkal oldják meg a problémákat.

Mekkora erővel lehet a változást kikényszeríteni?

Több tízezer embert tudnak mozgósítani a mozgalomhoz csatlakozó civilszervezetek. Én százezer embert látnék szívesen a tüntetésen. Ekkora megmozdulás hihetetlen erőt jelentene, amire később hivatkozni lehetne.

És ez segít?

Egyértelművé válna, hogy létezik egy erős civil társadalom, amely ha kell, kimegy az utcára, és hitet tesz a demokratikus alapértékek mellett. Ezáltal kiküszöbölhető lenne, hogy a politikusok kihasználják saját állampolgáraikat.

Politikai megosztottság jellemzi a civilszervezeteket is. Lesznek, akik azért maradnak távol, mert nem a céllal, hanem a másik jelenlétével nem értenek egyet.

Belátásra, egységre van szükség.

Az Angyalkommandó tagjai szárnyakkal a hátukon küzdenek a gárda ellen. Van, aki arra buzdít, vágjuk le a hajunkat, és így protestáljunk. Legyint a polgár: komolytalan ez a csata, elsikkadhat az üzenet.

Nem hiszem. Mindkét kezdeményezés kicsi, jelképes válasz arra, ami az országban történik. Jó az, ha az emberek megmozdulnak, és valahogyan felhívják a figyelmet a veszélyekre.

Sok melegszervezet csatlakozott a mozgalomhoz. Félő, megismétlődik a nyári attak.

Békés vonulás lesz az Erzsébet térről a Hősök terére. Sokféle, sokfajta közösséghez tartozó ember részvételével, aki mind az erőszakmentességben hisz. Értelmetlen lenne megtámadni a menetet.

Sok eszeveszett szélsőjobbos akciót láttunk már.

A rendőrség dolga az esetleges konfliktus kezelése.

A Védegylet szerint a szombati tüntetésen eldől, hogy az erőszak marad-e a norma, vagy megváltozik a helyzet.

Így van. De az is kiderül, hogy be lehet-e temetni a politika ásta lövészárkokat.

Komolyan hisz benne?

A tüntetés alapot adhat hozzá. Bizonyíthatja, hogy nem romlott el minden.