Csak ne kelljen kísérgetni a lépcsőn – Hiányzik a társadalmi támogatottság a fogyatékossággal élők problémáinak megoldásához
Elkeserítő kép rajzolódott ki ma a III. Közös Ügyeink Konferencián. A rendezvény arra a kérdésre fókuszált, hogy milyen előrelépések történtek az elmúlt öt évben Magyarországon a fogyatékossággal élők helyzetében.
Az első részben az előadók felvázolták, hogy milyen jogokkal bírnak a fogyatékossággal élők az Európai Unióban, Magyarországon, illetve milyen itthon a helyzet esélyegyenlőség szempontjából. Emellett személyes, meglehetősen megrázó beszámolókat is lehetett hallani.
Egy kerekes székkel közlekedő férfi, Farkas Gábor például azt mesélte el, milyen nehéz volt új lakásba költöznie mozgássérültként, édesapja halála után. Sikerült másik ingatlan vennie, ami még most sem teljesen akadálymentesített, de elmondása szerint rendkívül nehéz volt a procedúra.
Környei Kristóf, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa elmondta, hogy
a Magyarország által is ratifikált, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény célja, hogy a fogyatékossággal élők is szabad döntési joggal bírjanak, de ez csak részben teljesül.
Akadályozza őket ugyanis a gondnokság jogfosztó intézménye, amely a döntést kiveszi a fogyatékos ember kezéből, valamint a szociális alapszolgáltatások elégtelensége. Még mindig jellemző az akadálymentesség hiánya, illetve az, hogy a fogyatékosság egyfajta stigmát jelent.
Schilling Magdolna, a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy
Budapesten semmilyen lakhatási támogatást nem kapnak a fogyatékkal élők.
Az édesanya fia most 35 éves, súlyos-halmozottan fogyatékos. Az anya láthatóan megrendülve beszélt arról, hogy nem tudja, mi lesz később fiával.
Balázs Péter a szociális szolgáltatásokról mesélt, ő 8 éve ül kerekes székben. Elmondása szerint jogok vannak ugyan, de hozzáférés nincsen. Kap rokkantsági támogatást, dolgozik is, de még ez sem lenne elég a megélhetéséhez, ha nem lenne mögötte egy támogató családi háttér.
Tóth Tünde arról számolt be, milyen nehéz volt munkát találnia kerekes székkel.
Utasították el azzal az érvvel is a felvételét egy munkahelyen, hogy ne az alkalmazottaknak kelljen őt kísérgetni a lépcsőn.
Az is előfordult, amikor egy munkahelyre jelentkezett, hogy édesanyját hívták be helyette egy beszélgetésre, őt kérdezték meg arról, hogy vajon a lánya el tudja-e látni a feladatot. Azt mondta, hogy minden munkahelyén, minden feladatkörben folyamatosan be kell bizonyítania, hogy „normális” és tud dolgozni.
Kogon Mihály, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnöke szerint nincsenek hazai stratégiai célok, ami abban is tükröződik, hogy
nagyon alacsony Magyarországon a foglalkoztatottak száma a fogyatékos lakosság körében az európai átlaghoz viszonyítva.
A rendezvényt egy kerekasztal-beszélgetés zárta öt EP-képviselőjelölt részvételével arról, hogy milyen fő problémákat látnak a témában. Egy általuk aláírt nyilatkozatban fogadalmat tettek, hogy ha megválasztják őket az Európai Parlament tagjává, akkor elkötelezik magukat a fogyatékos emberek jogainak előmozdítása érdekében. A szervezők minden EP-jelöltet meghívtak. A panelbeszélgetésen Donáth Anna (Momentum), Lukács László (Jobbik), Ungár Péter (LMP), Varju László (DK) és Korózs Lajos (MSZP) vett részt. Kormánypárti politikus nem volt köztük.
Ungár Péter elmondta, hogy az uniós támogatások jelentős része munkahely-támogatásra megy, de ezek sokszor rosszul vannak felhasználva. Hozzátette, hogy
a fogyatékossággal élő felnőttek lakhatási támogatásához is vannak uniós források, mégis ez Magyarországon csak elméletben létezik.
Az LMP-s parlamenti képviselő megjegyezte, hogy a kitagolás - vagyis a nagylétszámú intézmények kiszervezése kisebb, otthonosabb lakóotthonokká - mindenképpen jó cél, de addig nem fog sikerülni, amíg egy-egy intézményben 3 szakápoló van, és amíg a szociális bértábla nincs rendezve.
Donáth Anna szerint társadalmi szinten kell gondolkodni, mert az akadálymentesítés nem csak a kerekesszékesekről szól, hanem például a babakocsis közlekedésről is. „Mindannyiunk problémájáról beszélünk, nem csak fogyatékosokról”, tette hozzá. Úgy véli, példát kell mutatni a hétköznapok szintjén, a politikusok felelőssége pedig érdekeltté tenni a társadalmi csoportokat az együttműködésre, mert minél többen állnak ki egy kérdés mellett, annál nagyobb nyomást lehet helyezni a döntéshozókra.
Varju László közölte, hogy nem tartja magát szakpolitikusnak, inkább annak, akinek fontos, hogy változzon a helyzet. Véleménye szerint szemléletváltásra is szükség van a költségvetés átgondolása mellett, mert az állam felelőssége, hogy ne hagyja azokat magára, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Úgy látja, a politikusok és a civilek közötti munkamegosztásra van szükség, vagyis mindenki csinálja azt, ami a dolga.
Megfogalmazása szerint nyilvános felületet kell biztosítani a problémák felvetéséhez, mert ez a hatalom csak a nyilvánosság erejétől fél.
Lukács László arról beszélt, hogy a jogi környezet sem szavatolja az akadálymentességet, és megfogalmazása szerint nem kap elég reflektorfényt a probléma, így a fogyatékossággal élők hangja sokszor nem jut el a nagyobb nyilvánossághoz.
Korózs Lajos elmondta, hogy az Orbán-kormány 2012-re úgy alakította át a szociális rendszert, hogy az önkormányzatoktól elvették vagy csökkentették azokat a támogatásokat, amivel helyben tudták segíteni a rászorulókat. Nem csökkent a fogyatékossággal élők száma, csak az ellátásból estek ki sokan. Érzi a személyes felelősségét is, de a megoldáshoz szüksége van társadalmi támogatottságra is, anélkül maximum interpellálni tud.
A rendezvény egyik szervezője, a Lépjünk, hogy léphessenek egyébként az a civil szervezet, amelynek kezdeményezésére részben sikerült eredményt elérni az otthon ápolási díj ügyében.
(A konferencia a Részvétel Hete programsorozat része volt.)
