Milliós tanácsadás fideszeseknek: 2 év alatt 41 millióért

Az m1 intendánsa, a Fidesz nagygyűlésein sokáig műsorvezetőként fellépő Rákay Philip volt cége 41 milliót kapott a fideszes Fejér Megyei Önkormányzattól. Két és fél milliót például azért fizettek, hogy a sárbogárdi gimnázium felújításának pályázatát kommunikálják.

2011. március 11., 09:50

2008 és 2010 között közel 41 millió forintért adott tanácsokat a Fejér Megyei Önkormányzatnak Rákay Philip cége a Blikk információi szerint. Az m1 csatornaintendánsának cége, a Contact Média Tanácsadó Kft. havi 600 ezer forint plusz áfáért dolgozott az önkormányzatnak, de több más szerződést is kötött a fideszes vezetésű megyével: többek között másfél millió forintot kapott "hirdetés közzétételéért", 2,5 millió pedig azért járt a cégnek, mert egy gimnáziumi felújítására kiírt pályázat kommunikációs ügyeit intézte. Vagyis nem is a felújítást, hanem a felújításra kiírt pályázatot kommunikálta ennyiért a cég.

A Contact Media tulajdonosa volt eközben a nyilvános cégadatok szerint a szerződések megkötésekor Rákay az egyik tulajdonos, mellette Csötönyi Tünde, a választásokig szintén Hír TV-ben dolgozó Pindroch Ferenc, illetve Szabó Ádám neve volt olvasható. Azóta Rákay az m1 intendánsa lett, Pindroch Ferenc a Tv2-höz igazolt, munkakörének elnevezése sokat sejthetően csak hírpolitikai tanácsadó. A cégben az aktuális cégadatok szerint ők már nem is tagok, tag lett viszont Pindroch testvére Pindroch Szilárd, aki többek közt a Fidelitas Nógrád Megyei Választmányának elnöke is volt már.

A Fejér Megyei Önkormányzattal kötött szerződések ügyében a Blikk információi szerint dr. Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés egykori elnöke rendőrségi feljelentést is tett, de a nyomozást megszüntették. Rákay korábbi munkáiról az MTV nem akart nyilatkozni a bulvárlapnak, mivel véleményük szerint ebben a kérdésben "semmilyen módon nem illetékesek" - írta az

index.hu.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.