Bizottsági tag lett Németh Angéla XV. kerületi polgármester fia, a tiszteletdíját minden hónapban más-más jótékony célra ajánlja fel

2019. november 16., 17:45

Szerző:

Csütörtökön derült ki, hogy Németh Angéla XV. kerületi polgármeter fia, Mihály Gergő külsősként  tagja lehet az önkormányzat népjóléti bizottságának. A polgármester a döntést a fia szakértelmére és arra hivatkozva védte meg, hogy egyszerűen az ellenzéké a többség, pénteken pedig a fia is jelentkezett egy Facebook-poszttal. Mihály Gergő azt írja, hogy  

  • a 133 ezer forintos havi tiszteletdíját minden hónapban nyilvánosan felajánlja egy-egy szociális vagy ifjúsági szervezetnek, és dolgozik egy ösztöndíj létrehozásán is a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséért,
  • illetve belép a Demokratikus Koalícióba, hogy politikusként is bizonyíthasson.

Minden a kerületről szól az életében, amit ezután nap mint nap igazolni akar – fűzte hozzá.

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.