Miféle konszolidáció?

Lesz konszolidáció. Szükségszerű, hogy legyen, mint minden zavaros, válságos időszak után, amilyennek a magyar társadalom a rendszerváltást követő húsz esztendőt is megélte. Így vélekedik Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa. Ahogy volt bethleni konszolidáció az első világháborút, a kommünt, Trianont követően, sőt, ahogy volt kádári konszolidáció a hatvanas években, úgy a társadalmi folyamatok ciklikusságának megfelelően a demokrácia tanulási időszaka után most új konszolidációs időszak következik – mondja az elemző. Szerinte a várható Fidesz-kormány mozgásterét roppant módon bővíti az, hogy borítékolható: nem lesz koalíciós kényszere, erős társadalmi felhatalmazásra építhet majd.

Kiszelly Zoltánnak, a Kodolányi János főiskola tanárának is a bethleni, illetve a Tisza Kálmán-i konszolidáció jut eszébe, amikor történelmi analógiát keres. Tehát tekintélyelvű jobbközép kormányzásra számít, amikor az adócsökkentések liberális indíttatású gazdaságpolitikáját a stratégiai ágazatokba alaposan beavatkozó állam korrigálja, növekszik az egyházak szerepe, mindennapos hivatkozássá válik a család.

Kiszelly arra figyelmeztet, hogy a konszolidáció olyan társadalmi megállapodásra épülhet, amelyet a fontosabb gazdasági szereplők, érdekvédelmi szervezetek, egyházak és persze nagy lakossági csoportok elfogadnak – a parlament csak ahhoz kell, hogy mindezt törvénybe foglalják. Amennyiben tehát a kormányzó Fidesz elegendő vokssal rendelkezik, nincs oka arra, hogy más pártok befolyásával hígítsa fel álláspontját. Az elemző a Margaret Thatcher-féle modellt említi: a brit miniszterelnök asszony azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a munkaadókkal, a gyárosokkal kiegyezzen, ez az együttműködés pedig lehetővé tette, hogy „ledarálja” a szakszervezeteket.

Orbán Viktor máris jelentős eredményeket ért el a Fidesz-konszolidáció előkészítésében – mutat rá Kern Tamás. A jelek szerint a Nemzetközi Valutaalap nem zárkózott el attól, hogy az új kormányzattal újraértékelje a gazdasági támogatást, és bizonyos reformlépések fejében alighanem belemegy a költségvetési hiány növelésébe. Az elmúlt fél évben a Fidesz vezetője számos üzleti fórumon ígért kiszámítható gazdasági környezetet a nemzetközi tőkének. Ami talán még ennél is fontosabb:
a Vállalkozók Országos Szövetségének „nőnapi” fórumán Orbán megkötötte paktumát a nemzeti tőkével egy korszerű, protekcionalista gazdaságpolitikáról: Demján Sándor hatpontos ajánlatából ötöt felvállalt. Megígérte az adóterhelés csökkentését, a hazai tőke előnyösebb megítélését a közbeszerzéseken, valamint az uniós források átcsoportosítását a kis- és közepes vállalkozások támogatására.

A multikkal szemben kemény fellépésre számít Kiszelly Zoltán, ebben a példakép Nicolas Sarkozy és Robert Fico lehet. Úgy gondolja azonban, hogy a termelő cégeket – például az Audit vagy a Mercedest – változatlanul támogatja majd az új kormány. Ha egy-egy kereskedelmi világcég elmegy netán az országból – nem hagy nagy űrt maga mögött. Kollégája ezt azzal egészíti ki, hogy a multik számára a kiszámítható viszonyok a legfontosabbak: ha hosszú távra tervezhetnek, esetleg lemondanak bizonyos előnyökről.

De mi lesz mindeközben a reformokkal, amelyek nélkül hosszú távú fellendülés aligha lehetséges?

Sok reform Tisza Kálmán alatt sem volt, pedig a gazdaság dinamikusan fejlődött – kockáztatja meg Kern Tamás, majd visszavonja: az önkormányzati struktúra átalakítása, az oktatás modernizálása, hatékonyabb egészségügy nélkül manapság tényleg nem lehet továbblépni. Ám szerinte a Fidesznek minderre meglehet az ereje, nem is kell hozzá az, hogy Orbán Viktornak is kijusson Helmut Kohl tizenhat éve, elég lehet Tony Blair tizenkét esztendeje is.

De a Fidesz bele fog ütközni abba a reformellenes hangulatba, amelyet maga keltett az úgynevezett szociális népszavazással, minden privatizációs elképzelés opponálásával, azzal, hogy minden átalakítást rombolásnak nyilvánított. Így vélekedik Krekó Péter, a Political Capital elemzője. Hozzáteszi: abban a közhangulatban, amelyet a párt maga teremtett, várhatóan az Orbán-kormány sem tud majd a reformoknak társadalmi jóváhagyást szerezni. Túl sokan hitték el a Fidesz politikusainak, hogy minden megszorítás felesleges, és csak a kormány népnyúzó hajlamáról árulkodik. Hogy a kabinet mit ad, mit nem, csak az akaratától függ.

Létezik olyan reform, amely nem népszerűtlen! – kontráz Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Az elmúlt időben ugyanis a megszorításokat nevezték reformnak, és az embereknek hiányzott az intézkedések mögül a kiszámítható jövőkép. A választópolgár tehát nem értette, hogy közép- vagy hosszú távon neki miért lesz jó, ami történik. Mráz úgy gondolja, hogy éppen a reformok véghezvitele érdekében is inkább előnyös lenne a Fidesz kétharmados győzelme. Szerinte a politikai haszonszerzés szándéka vezeti azt, aki ez ellen félelmet akar kelteni, hiszen a globalizált világban nem igaz, hogy a kétharmaddal bármit meg lehetne tenni.

Krekó Péter másképpen látja, bár elismeri: sok fontos átalakítás elengedhetetlen feltétele lehet a kétharmados többség. Annak hiányában ugyanis a Fidesz aligha számíthat a szocialisták vagy a Jobbik támogatására. Szerinte azonban fiatal demokráciánkra igen veszélyes, ha Orbán Viktor kötcsei beszédének szellemében úgy vélekedünk: kár „ócska” politikai vitákkal tölteni az időt. Az alternatívák tagadása elfeledtetheti: demokrácia nem működhet ellenzék nélkül. Tény persze:
a „csak mi” érvelése nem csupán a Fideszre jellemző, a kampányban minden politikai erő úgy állítja be magát, mint a demokratikus politizálás és az ország fejlődésének egyetlen zálogát.

Orbán Viktor eddig kevés konkrét ígéretet tett, de a munkahelyteremtésre tíz évet adott, a lakossági adócsökkentésre hatot, azaz előre újabb mandátumokat kért értük. Rövid távon marad tehát meglovagolhatónak az úgynevezett számonkérés? Mráz Ágoston Sámuel szerint valóban ez az első: a Fidesznek ez politikai érdeke, hiszen a szavazói elvárják, és jövőbe mutató jelentősége is van: csak így alakulhat ki a „felelősség kultúrája”.

Csakhogy tényleg azt szeretné-e a magyar társadalom, hogy a politikai elit egyik fele a másik felén kezdje a „felelősség kultúrájának” kialakítását? Kern Tamás szerint ennek a folyamatnak csupán az egyik célja a korrupció visszanyírása. Azt is meg kell mutatni, hogy a jog nem lehet annak eszköze, hogy bárki leszámoljon a politikai ellenfeleivel. Ezt a hibát a Fidesz – mondja Kern – nem fogja elkövetni, mert a konszolidáció társadalmi békét is jelent. Politikai öngyilkosság volna, ha az új kormány maga ellen hangolná a társadalom egy fontos csoportját, a baloldali-liberális választókat, azt kockáztatva, hogy az akár az utcára vonul a jogállamiság védelmében.

Igaz, az utca nyugalma egyelőre nagyon is kétséges. Hiszen elemzőink többsége szerint a Jobbik alighanem jó tanítványnak bizonyul: éppúgy viselkedik majd a Fidesszel szemben, ahogy a Fidesztől látta – Gyurcsány ellen.