Mi ez az őrület a nyóckerben?
Hajléktalan felszólaló, ellentüntetők táblájának elvétele és személyeskedő vita is volt a józsefvárosi önkormányzat csütörtöki testületi ülésén, melyen megszavazták a közrendvédelmi akció fedezetének növelését, a közterületekről és köztisztaságról szóló rendelet módosítását és a lélek-segítségnyújtási program elfogadását. Az ülés előtt és közben is tüntettek a kerületben. A környező kerületek egyelőre nem készülnek hajléktalanok tömeges érkezésére.
A leghevesebb vita az első napirendi pont tárgyalása közben zajlott, ez szólt arról, biztosítson-e az önkormányzat újabb forrásokat a közelmúltban megnyílt szabálysértési iroda működéséhez. Mióta bekeményített az önkormányzat, ide visznek be naponta több tucat hajléktalant. A most megszavazott plusz forrásoknak köszönhetően (csak személyi kiadásokra 15 millió forint) az iroda napi 24 órában működik majd, plusz öt fő személyzettel - írta az
Index.Mire azonban idáig eljutottunk - 14 igen és 4 nem szavazattal született meg a döntés -, több szokatlan jelenet is lezajlott. Az ülés nyílt volt, és szót kaphatott a Város Mindenkié, zömében hajléktalanokból álló egyesület tagja, a 17 éve hajléktalanként élő Balog Gyula is. Balog elmondta, őt magát is gyakran zaklatják agresszív hajléktalanok, amikor a Fedél nélkül újságot árulja, ugyanakkor a mostani önkormányzati lépések nem tesznek különbséget a deviáns elemek és a többiek között, és mindenkit egyformán sanyargatnak. Elismerte azt is, Józsefvárosban van ugyan a legtöbb szociális bérlakás, de összességében így is sokkal kevesebb van a kelleténél.
Megelégelte a tüntetőket
A vita szinte teljes egésze alatt tüntetők voltak a teremben táblákkal, melyek szerint a szegénység nem bűnözés, börtön helyett pedig lakhatást kell biztosítani. Kocsis Máté polgármester egy idő után megelégelte a táblákat, a teremőr elvette azokat, az ellentüntetők pedig távoztak.
Az utóbbi idők megnövekedett médiafigyelmét Kocsis láthatóan nehezen viseli. Többször megjegyzéseket tett arra, kíváncsi, mit fognak hazudni a sajtóban ezután (például arról, börtönbe kerülnek a hajléktalanok), hogy a jelen lévő fővárosi LMP-s képviselő, Somfai Ágnes milyen trendi sajtótájékoztatókat fog tartani, sőt, az is szóba került, ki miket kommentel álnéven kerületi blogokra.
Aránytalan teher
A vita érdemi része az ellenzék és Kocsis között lényegében arról szólt, hogy a polgármester szerint a kerületre aránytalanul nagy teher nehezedik, mert a hajléktalan-ellátók jelentős része van itt, ahová Budapest más részeiről és vidékről is sok hajléktalan érkezik, miközben ezek a kerültek vagy települések nem veszik ki a részüket a probléma kezeléséből. Ezzel Kocsis szerint embertelen módon rátolják a problémát a Józsefvárosra. A polgármester kifogásolta a támadásokat, mert szerinte a kerületben csak betartják a jogszabályokat, és senkit nem ér törvénytelen vegzálás, a lakók pedig örülnek az intézkedéseknek.
Somfai Ágnes azzal érvelt, Európában sehol sem kezelik rendészeti kérdésként a hajléktalanságot, a hajléktalanokat pedig szociális munkásoknak kellene felkeresniük, nem rendőröknek.
Tilos lesz a koldulás... folytatás az
Indexen.