Sportcsarnokot kap a mezőhegyesi ménes

Lázár János elintézte.

2021. augusztus 26., 14:49

Szerző:

Hatalmas sportcsarnokkal egészül ki a Lázár János által felügyelt Mezőhegyesi Ménesbirtok – írta az mfor csütörtökön. Összesen négy szintet kell majd megépíteni. Az összes hasznos alapterület néhány méter híján háromezer négyzetméter.

Az új épületet 2022-ben akarják átadni, az alapkőletétel 2021 második negyedévében lesz, így több mint valószínű, hogy a 18 hónapos kivitelezés 2023-ban zárul. Más munkálatok is vannak a Lázár János kormánybiztos által felügyelt birtokon. Nyár elején kezdték meg a Központi Ménesudvar felújítását, ehhez először lebontották a Kossuth utca felőli kőkerítést. Erre azért volt szükség, mert a kerítés az elmúlt években balesetveszélyessé vált, emiatt már többször is sürgősségi javítást kellett végezni rajta.

A kollégiumot felújítják és bővítik is, pénz pedig azért lesz ezekre, mert a Ménesbirtok egy tavaly decemberi kormányhatározat szerint 9,55 milliárd forint tőkeemelést kap.

(Kiemelt kép: Lázár János hivatalos Facebook-oldala)

Tegnap 19:04

Megosztja az Európai Uniót, hogyan viszonyuljanak a mozgósítás elől menekülő oroszokhoz. Van olyan ország, ami védelmet biztosítana számukra, de van, amelyik biztonsági kockázatként tekint rájuk. A magyar kormány eddig nem szólalt meg az ügyben.

A jogosítvány árába is beépül a benzin piaci ára. A KATA törvény módosításával pedig eljöhet a több hónapos várakozási idő, hiszen sok oktatónak már nem éri meg az általányadózással az oktatói tevékenységet folytatni. Az oktatók közül többen azt tervezik, hogy inkább elmennek taxizni, ott ugyanis minden kedvezményt igénybe vehetnek.