Mentsük meg a szülőktől a gyermekeket!

A szexuális nevelésben jobb, ha segítséget kérünk. Persze, akinek nem inge…

2021. augusztus 24., 18:18

Tipikus ’akinek nem inge, ne vegye magára’ helyzet, de félre kell tennünk önérzetünket: a szexuális nevelés annyira összetett, nehéz folyamat, hogy egyáltalán ne gondoljuk, hogy készen állunk rá, a gyermekek veszélyeztetettségéről szóló statisztikák is ezt támasztják alá. Ha kellő önkritikát gyakorlunk, keresztülvágjuk Orbán Viktor érvelését, mely szerint a szülő kizárólagos joga és felelőssége a szex edukálás. Ebben a tekintetben Magyarország évtizedes lemaradásban van. Nem szégyen segítséget kérni, vagy a kormány avítt narratíváján túl más irányelvekkel is megismerkedni.

A törvény ereje
A gyermekek szexuális neveléséről a szülő dönthet – írta június közepén Szamizdat 10. című írásában Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, hogy az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni. A miniszterelnök úgy folytatta, a szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek.

A miniszterelnök később úgy fogalmazott, a megszavazott törvény elsősorban gyermek- és szülővédelemről szól, hiszen utóbbi joga eldönteni, hogy utódja miképpen ismerkedik meg a szexualitás kérdéskörével. A fenti gondolatok adják a pedofiltörvényt védő kormánypárti retorika főbb elemeit. Meglepő módon ennek ellenzéki kritikájában a legnagyobb hangsúlyt az LMBTQ-tartalmak cenzúrája, illetve a szexuális felvilágosító és nevelő pedagógusok háttérbe szorítása adta, s nem az, hogy általános értelemben a szülő egyáltalán alkalmas-e arra, hogy biztosítsa gyermeke egészséges szexuális nevelését, képes-e ebben a témában felelős döntést hozni, ha előítéletek foglya, vagy épp alulinformált?

Ez nem csak felvilágosítás
A téma nehézségét egyrészt a szexuális nevelés kifejezés tisztázatlansága, félreértése adja, másrészt az a tévhit, hogy egy szülő mindenáron és öntudatosan ragaszkodni akar nevelői jogához egy olyan témakörben, amely tabusítva van, így aztán egyáltalán nem biztos, hogy rendelkezik ennek oktatásához, átadásához szükséges pedagógiai tudással. 2020-ban az UNICEF Magyarország megbízásából a Publicus Intézet végzett egy felmérést a szexuális nevelésről, amely szerint a szülők jelentős többsége, 94%-a szerint az ő privilégiuma gyermeke szex edukálása. Orbán Viktor tehát nem a zavarosban kotorászik. Az viszont meglepő, hogy a szülők 82%-a elismeri, ennek az oktatófolyamatnak egy tanár, nevelő is részese kell, hogy legyen.

A fenti számokból az is leszűrhető, hogy a szülők támogatják a téma intézményi feldolgozását, pedig talán fontosabb nézőpont, hogy mennyi bizonytalan, a szexuális nevelés összetettségét elismerő és felismerő szülő van, akik belátják a saját korlátjaikat. Ideje tisztázni, hogy mi is ez a „mágikus” szexuális nevelés, amelynek tucatnyi értelmezése jelent meg a politikai narratívában. Az UNICEF Magyarország gyermekjogi vezetője, Szlankó Viola szerint a terminust nem szabad összekeverni a felvilágosítással, amely egy egyszeri, konkrét, „leleplező” beszélgetés. "A felvilágosításnak gyakran van egy kicsit edukatív, frontális hangulata, amelyben a gyerek nem partner, hanem meghallgatja azt az információt, amit ebben a témakörben rázúdítanak." Akiknél ez ilyen-olyan okból kimaradt, azok is ismerik ezt a filmes kultúrából, ahol a helyzet kínossága, esetlensége humorforrásként jelenik meg.

Ezek a cikkek is hasonló témákról szólnak

Szexuális nevelés
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szexuális nevelés már születéskor elkezdődik és természetesen nem csak a szexre vonatkozik, hanem minden ezzel kapcsolatos témát érint. Schleicher Dóra iskolapszichológus szerint már az is részét képezi ennek, hogy szoknyát húzunk a lányokra, nadrágot a fiúkra vagy kiválasztjuk, milyen játékot kapjon. Annyira komplex dolog, hogy a személyiségformálás egy szeleteként tekinthetünk rá. Szlankó Viola szerint a szülők sokszor zavarban vannak, mert tudják magukról, hogy a kérdésben nem eléggé kompetensek. Az, hogy a szexualitást a társadalom hogyan kezeli, miként beszél róla, mennyire elfogadó, egy lassú érési folyamat.

Egy többek között UNESCO, UNICEF és WHO által is jegyzett irányelv életkor szerint elmondja, erről a kérdésről miként érdemes kommunikálni a gyermekkel, mint ahogy az ENSZ gyermekjogi egyezménye is kimondja az érettségnek és fejlettségi szintnek megfelelő információátadáshoz való jogot. Csak zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a kormány rendelkezései ellentétesek azzal, amit az UNICEF és a WHO gondol ezen tudásanyag tartalmáról és üteméről. Ez is csak azt mutatja, hogy többféle szexuális nevelés lehet elfogadott és ez további félreértésekhez, zavarokhoz vezethet. Mit kövessen a szülő? Bízza magát az ösztöneire, valamely világszervezet ajánlását kövesse, vagy a kormány hitvallására támaszkodjon? Mit mondanak a tradicionalisták, a konzervatívok, a politikusok, vagy épp szociológiai, pszichológiai és egyéb kutatásokat segítségül hívó ajánlások? A válasz sokrétűsége adja meg a választ, hogy mennyire visszás egy nevelési elvet törvénybe önteni és társadalomra oktrojálni.

Nem jók az alapok
A szexuális nevelés tehát egy tudás beépítése a világképbe, ahogy Szlankó Viola fogalmaz, érzéseket, testképet, párkapcsolati dimenziót, a test határainak védelmét és még sokféle egyéb területet foglal magába. „Ez egy holisztikus megközelítés, hiszen egészséghez való jogon, egészséges (pszichés) fejlődéshez való jogon belül értelmezhető a szexuális nevelés.” Nos, akkor általánosságban milyen szülők vagyunk, képesek vagyunk-e ezt biztosítani? Alkalmas-e arra a terep, hogy Orbán Viktorral egyetértésben kizárólagos jogot formáljunk gyermekünk szexuális nevelésére? Sajnos az alapok nem túl bíztatóak. Ahogy azt dr. Lux Ágnes kutató, gyermekjogi szakértő kiemeli, a tavalyi évben 1825 gyermek (18 éven aluli) szült gyermeket, ezáltal a saját gyermekkorát nem tudja megélni a maga teljességében. ”A tinédzserterhességek és terhességmegszakítások magas hazai számaira már többször felhívta (legutóbb 2020-ban kiadott) ajánlásaiban a figyelmet az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága is és felkérte Magyarországot, hogy nyújtson a gyermekek számára a szexuális és reproduktív egészségről oktatást a kötelező iskolai tanterv keretén belül.”

Szlankó Violával komorabb témákat is érintünk. „Magyarországon körülbelül 170 ezer, vagyis majd’ minden tizedik gyermek él veszélyeztető környezetben. A veszélyeztetés leggyakoribb okai a bántalmazás, elhanyagolás, lakhatási, anyagi problémák, szülői alkalmatlanság, pszichiátriai betegség. Ezen gyermekek mintegy fele erőszak vagy elhanyagolás miatt veszélyeztetett” – meséli hozzáférhető statisztikák alapján a gyermekjogi vezető. „Az erőszakmentes nevelés modelljének elterjesztése, az ún. pozitív szülőség, a szülői kompetenciák segítése fontos állami feladat lenne” – teszi hozzá Schleicher Dóra iskolapszichológus. „Azt láttuk egy tavalyi reprezentatív mintán, hogy a szülők 12%-ának a testi fenyítés a nevelési gyakorlat rendszeres része. És feltételezhetően sokan nem merték bevallani, mert tudják, hogy nem megengedett. Ráadásul, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy vajon lesz-e baja a gyereknek, ha néha egy-egy pofon elcsattan a gyereknevelés során, akkor már 35% mondja azt, hogy nem lát ebben különösebb problémát” – egészíti ki Szlankó Viola.

Nevelő célzatú verés
A testi fenyítés, mint nevelési mód bizonyos esetekben összekapcsolódhat a szexuális neveléssel, hogy ha a gyermek ezt egy tekintélyszemély által elkövetett jogos tettként értelmezi, rögtön (követendő) mintává válhat párkapcsolati téren is. Ha egy gyermek elfogadja, hogy megsérthetik testi integritását és ezzel szemben védtelen, akkor miként reagál majd adott esetben egy szexuális erőszak elszenvedésére? Egy edukációs célból rendszeresen – verés által – megsemmisített önbecsülés milyen lelki alapot jelenthet szexuális nevelés befogadására és átadására? Ha az erőszak válik a bántalmazott gyermek későbbi „szeretetnyelvévé”, akkor ütlegelését nevezhetjük a szexuális nevelés egy nemkívánatos szilánkjának?

Ahogy a homoszexualitás terjedése sincs összefüggésben a nem-heteroszexuális tartalmak cenzúrájával, úgy nyilván közvetlen kapcsolódás sincs a verés és az elhibázott szexuális nevelés között. Közvetett viszont igen, ha elfogadjuk, hogy a szülők egészséges testképe és mentális állapota az edukálás alapköve, mert ahogy különböző tanulmányokból kiderül, a fizikai erőszak elszenvedése súlyos lelki traumákat és testi betegségeket okozhat. A fentiek arra is rávilágítanak, hogy a veszélyeztetettségben élő és testi abúzussal terhelt gyermekek (magyarországi) mennyisége már kezelendő, súlyos, össztársadalmi probléma, ráadásul ilyen környezetben a kormány által elvárt helyes szexuális nevelés nem valósulhat meg, hiszen a gyermek alapvető jogai sérülnek.

18-as karika
„A 18 év már teljesen elavult határ. A kamaszkor ma sokkal korábban kezdődik, és lényegesen későbbre tolódik, mint az előző generációk életében” – véli Schleicher Dóra iskolapszichológus. A pedofiltörvény a 18 éven aluliak számára megtiltaná a homoszexualitás vagy a nemváltás bemutatását. Ám a nemi érés folyamatában ez az életkori határ már elavult. „Magyarországon a beleegyezési korhatár mind az azonos, mind különböző neműek közti szexuális kapcsolat esetében 14 év. Tehát bárki gyakorolhatja a szerelmet 14 éves kor felett, de "hallani" róla csak 18 év felett lehet?” – teszi fel a kérdést dr. Lux Ágnes. Szlankó Viola szerint, ha figyelembe vesszük, hogy a nemi érés 10-11 éves korban elkezdődik, akkor indokoltnak tűnik, hogy – a gyerek korának és érettségének megfelelően –, de a szexualitáshoz kapcsolódó kérdések, dilemmák megválaszolására, legyen lehetőség iskolai keretek között is. Ekkor kezd a gyerek belépni abba a korba, amikor ösztönösen ezek a témák elkezdik foglalkoztatni. „Legkésőbb kamaszkor elején kezd el téma lenni a gyerekek körében a szexualitás, és ha nem beszélünk velük erről, akkor majd önállóan megtalálják az ezzel kapcsolatos információkat, videókat az interneten. Az így szerzett információ gyakran válik félreértések alapjává, arról nem is beszélve, hogy bajba is kerülhetnek.”

Az életkori besorolás és az erre épített politikai kommunikáció is egy életszerűtlen, konzervatív nevelési módot feltételez. A WHO szexuális nevelésről szóló anyagának bevezetőjében olvasható, hogy a kelet-közép-európai országok 20-30 éves lemaradásban vannak szex edukáció témakörben. A térségben csak a kommunizmus bukása után kezdtek ezzel foglalkozni, emiatt ez sokkal lassabban halad. Schleicher Dóra szerint a szülőknek segíteni kell abban, hogyan tudják átadni azt a szex edukációs tudást, amelynek lehet, hogy nincsenek is birtokában. A magyarországi helyzet azt mutatja, veszélyes dolog (általánosságban) kizárólag a szülőt alkalmasnak találni a szexuális nevelésre, még ha ez nem is egy egzakt tan, hanem egy lassú, társadalom által is közvetített, tudati szintre leszivárgó tudás. Emiatt is hiba a szülőre a szexuális tartalmak kapuőreként gondolni, mert egyrészt az internet korában nincs kontrollja az információáramlás felett, másrészt egyéni neveltetése, szokásai, tabuktól való félelmei, zavara és információhiánya miatt nem feltétlenül tud minden esetben egymaga felelős döntést hozni a helyes szexuális nevelés témakörében, harmadrészt több jó válasz is létezhet és pedagógus, iskolapszichológus, szexuálpedagógus szakember bevonásával a válaszok szélesebb spektruma lesz elérhető. Ami viszont biztos: aki határozottan állítja, hogy tudja a válaszokat, majd ezt gránittáblára vésve alaptörvénybe foglalja, az vagy az elmúlt század foglya, vagy csak politikai játékot űz.

(Kiemelt kép: Szexuális felvilágosítási tanácsadó az óvszer helyes használatát mutatja be diákoknak egy középiskolában Hanoiban, 2020. május 26-án. Fotó: Manan Vatsyayana / AFP)