Menekülés a győzelembe
Ha politikusnak tesszük fel a kérdést a választási összefogás formájáról, a válaszok riasztóan egysíkúak. Összefogás az van, lesz is, mert kell lennie, dolgozunk rajta. Ha a technikai, választójogi részletekről faggatózunk, nagyobb az elbizonytalanodás. Az ellenzék hozott anyagból dolgozik: a minimális közreműködése nélkül alkotott szabályrendszer koordinátái között próbál eligazodni. Mi lenne célravezetőbb? Közösen állított egyéni jelöltek, hátuk mögött a közös listával? Közös jelöltek, megosztott pártlisták? A megoldandó feladat a választások történetében eddig ismeretlen, előzmények nélküli együttműködés. Az újrarajzolt egyéni választókerületekben pedig a papírforma- és a ki-ki meccseket hozni kell, néhány tucat bravúrt is végrehajtva. Képes-e erre a mai ellenzéki vezetőgárda? BUJÁK ATTILA járt utána.
Lássuk a lehetőségeket, amelyekkel az ellenzék élhet, amíg élhet.
László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője szerint indulásként két alapmegoldás lehetséges, s ezeken belül helyezkednek el a „köztes variációk”. Az egyik opció: mindenki a saját szakállára indul, saját jelöltekkel, listákkal, hogy látványos politikai harakiri keretében vérezzenek el.
– Ebben nyilván senki sem érdekelt – szögezi le az elemző. – A lehetőség tehát elméleti.
A másik véglet az átfogó választási unió, a közös nagypárt, amely új néven, új logóval (mondjuk Demokratikus Ellenzéki Szövetség, Anti-Orbán Paktum), minden létező erőt összevonva próbálja leváltani a kormányt. (Elvben ilyen lehetett volna az Együtt 2014, de ez a hajó elment.) Ez az elképzelt megaszervezet képes lenne arra, hogy minden választókerületben önálló jelöltet állítson, a háttérben szilárd, gondosan szerkesztett, a politikai erőviszonyokat tükröző, kicentizett listával. De lennének ezzel is apróbb-nagyobb bajok. Korántsem biztos, hogy a választó kedvelne egy eklektikus, ad hoc szerveződést. Hogy az nem esne szét a kritikus pillanatban. Nagy kérdés, a liberális szavazók voksolnának-e olyan listára, ahol esetleg elhasznált szoci nevek sorakoznak, Gyurcsányt pedig kapásból elutasítanák.
– Igaz ez fordítva is: Gyurcsány hívei között sokan vannak, akiket elriaszt, ha a volt miniszterelnököt négy év után változatlan harci kedvvel támadó LMP-sek és ex-LMP-sek is a választási csomag részei – sorolja a dilemmákat az elemző.
A „nagyon együtt” és a „nagyon külön” indulásnak rengeteg buktatója van. S bár Orbán 1998-ban még a kétfordulós rendszer jóvoltából jutott hatalomra, most épp a rövid kampány után lezavart egyfordulós választás tűnik neki jövedelmezőbbnek.
László Róbert szerint az ellenzék számára még mindig az a legjárhatóbb út, ha a 106 egyéni választókerület mindegyikében egyetlen esélyes jelöltet állít az MSZP vagy az E14 logójával, de listán külön-külön is ringbe szállnak. Ő legalábbis ezt javasolná. Ez megadja a választónak az érzelmi azonosulás élményét, hogy leváltotta a kormányt, miközben szavazhat kedvenc pártjára is.
A megoldás főleg a politikailag elkötelezett, idősebb voksolóknak (nevezetesen az MSZP híveinek) vonzóbb. A pártok közötti kimerítő alkufolyamat így sem lenne nehézkesebb, azt ugyanis nem lehet megspórolni. A kínos személyi viták, a sértődések sora, a pártarányok kicentizése az ellenzéki szövetség döntő erőpróbája lesz. Itt senki sem érvelhet szavazatokkal, legföljebb közvélemény-kutatásokkal.
De végződjön bármiképp a személyekről szóló huzavona, László Róbert szerint a végén úgyis megegyeznek, s alakuljanak bárhogy az erőviszonyok, úgyis az MSZP indíthatja a legtöbb egyéni jelöltet. Becslése szerint hatvanat-hetvenet, az E14 pedig nagyjából harminchatot-negyvenhatot. A szocialisták infrastrukturális háttere nélkülözhetetlen, tömegerejük, évtizedes rutinjuk folytán egyedül ők képesek levezetni egy komplett kampányt. A lista pedig a pártok játéktere, önkifejezési eszköze lenne. Ebben a konstrukcióban kevesebb töredékszavazat hullik el, mint ahány választót elriasztana a „mindenkivel együtt” felállás.
Tóth Zoltán ezzel a legkevésbé sem ért egyet.
– A megoldás törvényes, de szakmailag elhibázott – mondja. – Megbocsáthatatlanul sok töredékszavazat folyna el. Most már az idő is sürget. Ebben a fázisban az egyetlen járható út a közösen támogatott egyéni jelöltek indítása lenne, a háttérben testületileg kialkudott, közös ellenzéki listával. Még akkor is így van, ha a megoldás hasonlít a bevett Fidesz–KDNP-párt- és frakciószerkezetre.
Tóth Zoltán úgy véli, a kölcsönös idegenkedés (néha ellenségesség) feloldása nem választástechnikai feladat, hanem politikai ügy. Gyurcsány erre azonnal rá is érzett. Négy interjúban legalább ötször mondja el, hogy nyugodjon meg mindenki, pártja a kormányzásban nem kíván részt vállalni, s ő csak az orbáni hatalom megtörésében érdekelt. Ami ebben a pillanatban igaz is.
(A teljes írás a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)
