Menczer Tamás szerint Ursula von der Leyen a hibás

Menczer Tamás szerint az Európai Bizottság elnöke miatt került veszélybe Magyarország energiabiztonsága.

2024. augusztus 1., 15:55

Szerző:

Menczer Tamás a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közmédia csatornáin csütörtök reggel arról beszélt, hogy szerinte jó esély van rá, hogy Brüsszel, sőt, Ursula von der Leyen javasolta azt Ukrajnának, hogy ne engedje át az orosz kőolaj jelentős részét.

Menczer Tamás az M1 és a Kossuth rádió műsoraiban arról beszélt, hogy szerinte az ukrán döntés, miszerint nem engedik át az oroszo kőolaj jelentős részét, veszélyezteti Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát, holott ezt az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás tiltja 

– írja az MTI.

A kommunikációs igazgató szerint Brüsszelnek és az Európai Bizottságnak ebben a helyzetben fel kellene lépnie a tagállamai védelmében, és őrködnie kellene a megállapodás betartatásán.

„Amit mi az elején mondtunk, pedzegettünk, azt egyre határozottabban kell mondani, jelesül és konkrétan azt, hogy jó eséllyel maga Brüsszel, illetve jó eséllyel maga Ursula von der Leyen javasolta Ukrajnának, hogy zárja el az olajat" 

– mondta Menczer Tamás, és hozzátette, hogy Magyarország minden eszközzel meg fogja védeni magát, de szerinte

„nem lenne baj, ha a bizottság egyszer és kivételesen a szabályok és a józan ész szerint járna el, de erre ezek szerint nem számíthatunk.”

(Kiemelt kép: Facebook  / Menczer Tamás)