Megvonnák Boross Pétertől a havi másfél milliót
Az alaptörvény is kimondja: minden ember egyenlő. Így reagált Trócsányi László igazságügy-miniszter Boross Péter sokak szerint rasszista kijelentésére. A volt miniszterelnök egy interjúban azt mondta: a migránsok bőrszínükben, biológiai és genetikai adottságaikban is különböznek tőlünk. A Demokratikus Koalíció szerint Boross kijelentése a legsötétebb időket és a fajelméletet idézi. Ezért azt követeli, hogy érdemtelenség címén fosszák meg a politikust a neki járó havi másfél milliós nyugdíjától.
A migránsokról beszélt egy lapinterjúban Boross Péter volt miniszterelnök. Az egykori MDF-es politikus a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott: „Ma még senki sem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nem csak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.„
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kereszténydemokrata államtitkára az RTL Klub híradójának megkeresésére azt mondta Boross Péter sokak szerint rasszista kijelentéséről: a volt kormányfő csak a véleményét mondta el.
Rétvári Bence közölte: ”Fontos, hogy erről a kérdésről mindenki őszintén mondja el a véleményét. Az emberi méltóság nyilvánvalóan mindenkinek ugyanúgy az alapvető joga, minden egyéb emberi jognak a gyökere. Ettől függetlenül azokat a különbségeket, amelyeket világképben, hozzáállásban, kultúrában megvannak, azokat nem szabad eltagadnunk, mert akkor becsapnánk önmagunkat. ”
Ezek után az RTL Klub híradója megkérdezte az igazságügy-minisztert is. Trócsányi László azt mondta: minden ember egyenlő.
”Az alaptörvény XV. cikkelye kimondja, hogy bőrszínre, nemre, fajra való tekintet nélkül minden ember egyenlő. Az emberi méltóság a II. cikkelye az alaptörvénynek. Az ENSZ Emberi Jogi Nyilatkozata is az emberek egyenlőségéről beszél. Az emberi méltóság egyenlően illet meg mindenkit. Ez az én határozott álláspontom, ezt tanítom az egyetemen.„
A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja Boross Péter szavait. Gréczy Zsolt szóvivő úgy fogalmazott az RTL Klub híradójának: ”Boross Péter úgy beszélt, mintha 1944-ben lennénk. Ez egy nyíltan rasszista, hogy azt ne mondjam: náci megszólalás volt. ilyenfajta kirekesztés elfogadhatatlan egy magát demokratikusnak nevező országban. A DK ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy Boross Péternek minden esetleges kormányzati, állami juttatását függesszék fel."
Boross Péter 1993 és 94 között volt miniszterelnök, Antall József halála után. 2009-ig volt az MDF országgyűlési képviselője, de akkor lemondott a mandátumáról és szakított a párttal is. Jelenleg a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke.
Amióta 2009-ben lemondott mandátumáról, havi másfél milliós nyugdíjat kap a volt miniszterelnök. Ettől szeretné megfosztani őt a Demokratikus Koalíció. Az RTL Klub híradója elérte Boross Pétert is telefonon, de ő azt közölte: csak az állami televíziónak nyilatkozik, az RTL-nek nem.