Megváltóként színre léphet a vezér-sámán mellett

A Der Standardban az adatgyűjtési ügyről Paul Lendvai október 3-án azt írta, hogy: „Magyarországot a kommunizmus...” (Sic!) Kénytelen vagyok közbekérdezni: volt itt vagy akárhol kommunizmus?! Én úgy emlékszem, még a nyamvadt kispolgári „cuculizmus”, a legvidámabb barakk is alig jött össze. Pedig tízből legalább nyolc-kilencmilliónyian, így-úgy, de mégiscsak erőlködtünk érte, hiába tagadnánk, mai uraimék, régi elvtikéim.

Tehát: „Magyarországot a kommunizmus összeomlása utáni időszak legnagyobb politikai botránya tartja hatása alatt... Középpontban a legnagyobb magyarországi bank, az OTP vezérigazgatója, az ország leggazdagabb embere, az 55 éves Csányi Sándor áll... A 2005-ben alapított, személyvédelemmel és adatfeldolgozással foglalkozó „magáncéget”, az UD Zrt.-t a kommunista titkosszolgálat korábbi magas rangú tisztjei vezetik... Az öt hivatalos titkosszolgálat árnyékba vesző világában zajló testvérháborúról is szó van.” Az osztrák publicista (mert más, különösen idehaza, nem tette meg!) végül mégis azt kérdezte: „Mi lehet azonban a legnagyobb hatalommal rendelkező oligarcha célja, aki sajtóhírek szerint 2002 és 2008 között a tízszeresére, 160 milliárd forintra növelte vagyonát, és nemcsak az OTP-t, de közvetett módon a Mol olaj- és gázipari konszernt, az elektronikai és húsfeldolgozó ipar, illetve a bortermelés egy jelentős részét, továbbá egy sor egyéb gazdasági ágazatot ellenőrzése alatt tart? Ki akar lépni az 55 éves Csányi Sándor az árnyékból, és átállítani a váltókat a Gyurcsány utáni korszakra?”

Ezt a kérdést idehaza így firtatni senki sem akarta. Talán nem is merte. Csányi nem akart (eddig) olyan nyíltan mecénási szerepet vállalni, mint ahogy azt az új magyar nábob és médiaguru, a jobbra húzó Széles Gábor tette s teszi.

Valuch Tibor történész sárgairigység-faktorról beszél: „A vagyonukat nyilvánosan is vállaló, rendszerváltás után befutott üzletemberek társadalmi elfogadottsága alacsony.” Elképzelhető, hogy ennek tudatában Csányi mindaddig nem akart/akar az üzleti elit éléről a politikai elit elé, illetve fölé kerülni, amíg paraván mögül mecénásként is tudja irányítani a politikai marionettek játékait. Lehet, hogy most látja közeledőnek azt az időt, amikor ő válságelhárító, gazdaságélénkítő (s nem idegen, nem multi, sőt bajuszos!) megváltóként színre léphet a vezér-sámán mellett.

Október 3-án képecskével illusztrált rövidhírben tudatta a Népszava, hogy: „A kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői ezúttal nem a kerekasztalnál, hanem a futballpályán csaptak össze: csütörtök este a budapesti Elektromos-pályán, az OET TOP Kupán... A kormány együttesét négy miniszter – Bajnai Gordon, Szabó Imre, Szilvásy György és Veres János – is erősítette. Az üzletembereknél föllépett több elnök és vezérigazgató (Csányi Sándor, Leisztinger Tamás, Szabó András és Veres Tibor). A szakszervezetek részéről pedig hét elnök rúgta bőrt.

A focimániás és csapata ezúttal is távolmaradásával tüntetett. Talán nem tudtak volna szembenézni Csányival? Vagy Szilvásyval?

Györky Zoltán
Kaposvár