Megszűnik az orvosok kötelező kamarai tagsága

Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház.

2023. február 28., 16:41

Szerző:

 A belügyminiszter által hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az Országgyűlésben az előterjesztésről azt mondta: az a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosítását szolgálja. Úgy fogalmazott, azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestület jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait.

Az államtitkár szerint a legsötétebb kommunista időket idézi az, hogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban. A jogszabály a folyamatban lévő és a jövőbeli etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezik át, ahogy az új etikai kódexet is ez a szervezet alkotja meg, és az egészségügyért felelős miniszter hagyja jóvá. A kamarának a jövőben csak véleményezési joga lesz az etikai kódex felett.

A változtatás értelmében az orvosok a hatályba lépést követő harmincadik napig nyilatkozhatnak, megtartják-e kamarai tagságukat. Aki nem tesz nyilatkozatot, annak tagsága a törvény erejénél fogva szűnik meg. A továbbképzések minősítésében és véleményezésében az egészségügyért és a felsőoktatásért felelős miniszter által kijelölt szerv jár el. A MOK csak a tagjai felett formál véleményt a vezetői kinevezésekről. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(Fotó: Facebook)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.