„Megszületett az ellenzék”: Sátor a Szent István parkban

– Szegfűs bukta – mutogat kis dobozban virágot és süteményt egy öreg a Szent István parkban.
Hivatásos tüntető ő, a Kossuth téren lófrált korábban. Középkorú társa egyik lábáról a másikra áll, aztán transzparenst emel, a felirat még ma is Őszöddel untat. Elakadt a lemez, már az önjelölt provokátorok sem a régiek.

Az öreg és társa Gyurcsány platformnyitójára vár. Ketten maradtak a 2006-os kukaforgató népből. Nem messze áll tőlük a gyűlölt sátor, ahol a szocialisták Demokratikus Koalíciója bont zászlót. Már gyűlik a nép: fiatal és öreg sétál el a tüntetők előtt. Felizzanak a szenvedélyek.

– Adjon az Isten... – provokál az egyik a transzparens mögül.
– ...szerencsét – vágja rá egy Gyurcsány-fan, majd cifrát káromkodik.
Egy férfi kioktatja az ellendrukkereket:
– Mi soha nem zavarjuk meg a ti rendezvényeteket!
Kint dühös intermezzóban pirulnak az arcok.
Bent a sátorban nyugodt sor áll a platform felvételi pultja előtt. Már több mint kétezren szerepelnek a lajstromban a szpíker szerint.

Gázmelegítők izzasztják a népet. A pulpitus körül a díszlet a kormányzati időket idézi: tuják, magyar és uniós zászlók.

Bevonulás

Zsong a balliberális tér. Varju László lohol, intézkedik, segít. Frakcióigazgató volt, fekszik neki ez a munka. Avarkeszi érkezik, körberajongják, a másodvonal autogramot oszt. Vojnik Mária, Gál Zoltán, Szabó Zoltán jön: politikusmosoly, törvényhozóval kvaterkázik boldog-boldogtalan. Kósáné Kovács Magda piros sálban késik el, neki hátul szorítanak helyet.

Bauer Tamás és Debreczeni József az emelvény mellett parolázik. Farkasházy Tivadar vegyül a tömegben, Vágó István, a liberális kvízmester a sátor előtt szív még egy utolsó slukkot, ott, ahol az imént Iványi lelkész túrt ősz szakállába.

Gyurcsány a két magányos tüntető mellett száll ki az autóból. Ők görcsösebben markolják a táblát. Oda a bátorság. A sátorban viszont kitör az éljenzés, a taps. Kípszmájling, puszik, lassú vonulás. Ünnepel a sátor népe.

Váratlanul Mesterházy Attila lép be a sátorba. Zavartan, de megint kitör az éljenzés, a taps. És megint kípszmájling, puszik és lassú vonulás. Ahogy illik: ünnepel a sátor népe. Az elnök és a volt elnök kezet fog, nincs harc, béke van.

Vitányi Iván kezd. Széles gesztusok, fehér garbó, szürke zakó. Nyolcvanöt éves, átadná végre a stafétát.

– Mert Gyurcsány fiatal ember – ismétli többször.
Összefogást sürget, számvetést, aztán szembeszáll az elnökséggel, mert szerinte a kritikára igenis szükség van:
– Nem baloldali fordulat kell, hanem következetes baloldaliság.
(Lásd Vitányi Iván írását a 18. oldalon – a szerk.)

Kivonulás

Mesterházy lelép. Igazolt a távozás, az elnöknek Kaposváron, Nagy Imre házánál kell beszélnie. Kípszmájling, puszik, kivonulás.

– Politikai család születik – néz elégedetten körbe Molnár Csaba. – Divattá vált a köldöknézés, gyávák voltunk. Elvették a baloldal önbecsülését. De ennek vége – nyomja meg vészjóslóan a szótagokat.

Egy szimpatizáns rosszul lesz a melegtől. Molnár Csaba ásványvizes palackkal ment életet.

Gyurcsány következik. Éljenzés, vastaps köszönti.

– Jól csináljátok – dicséri hallgatóságát fekete öltönyben, kezében kék, címeres mappa. Akár a kormányzati időkben. Azt mondja, a szabad Magyarországért érvel, és Orbánt ostorozza: – Az országnak önmaga nagyságába beleszédült bumfordi kormánya van. Orbán sikkaszt és hazudik. Üzenjük a miniszterelnök úrnak, ne nyúlkáljon a zsebünkbe, mert rá fogunk verni a kezére – szónokol.

Ujjong a sátor népe. A szónok bejelenti, hogy népszavazást kezdeményez: az új alkotmányról döntsön az istenadta nép!

Aztán tiszta vizet önt a pohárba: árulás lenne új pártot létrehozni, ő csak az MSZP-t szeretné átalakítani, hogy a mérsékelt konzervatívok és a liberálisok otthona is legyen.

– Húzzunk bele! – skandálja nosztalgiázva a közönség.
Autogramért és közös fényképért rohanják le a szónokot.

Gyurcsány embere lelkes, a körülötte állók fülébe súgja:
– Megszületett az ellenzék!
Zsong a balliberális tér.