Megpofozták a villamoson a politikust, a tettes elszaladt
Szerda este hét óra után megütötték a 61-es villamoson Kerék-Bárczy Szabolcs konzervatív politikust, publicistát, az MDF volt szóvivőjét - írja a nol.
"Valahol a Nagyenyed utca után érzékeltem a szemem sarkából, hogy egy nálam körülbelül másfél fejjel alacsonyabb ember látványosan figyel. Én nem néztem rá mindaddig, amíg a villamos meg nem állt a Csörsz utcai megállónál. Ahogy az ajtó kinyílt, rápillantottam, mire azt kérdezte tőlem ez a 40-50 év közötti, ritkás, középhosszú hajú, rövid bajszú, jól szituáltnak tűnő férfi, hogy "maga a Kerék-Bárczy Szabolcs?". Alig mondtam igenlő választ, megütött. Majd leugrott a szerelvényről, éppen mielőtt becsukódtak volna az ajtók - e szavakkal írta le megtámadását szerda este a Népszabadság internetes kiadásának Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF volt szóvivője.
A volt politikus, publicista a Nol-nak azt mondta: a villamos első kocsijának végén állt és a korlátra támaszkodva utazott hazafelé, amikor a középkorú férfi belekötött. Kerék-Bárczy közölte: semmije nem tört el, szájvérzéssel megúszta. "A tömött villamost döbbenet uralta, néhány utas megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Meg lennék lepődve, ha spontán történt volna mindez, bár találgatni nem akarok. Nem értékelem túl az esetet, de elbagatellizálni sem lehet" - tette hozzá Kerék-Bárczy.