Megmagyarázták miért kihagyhatatlan az augusztus 20-ai tűzijáték

A Szent István Nap honlapján „rejtették” el a választ.

2022. július 26., 18:44

Szerző:

Egyre több város mondja le az augusztusi tűzijátékokat, főleg gazdasági okokból. A kormány viszont nem enged, csak azért is elköltenek 1,6 milliárd forintot a tűzijáték-showra, amit Európa eddigi legnagyobb tűzijátékaként lengettek be.

Konkrét okot nem adtak, hogy miért szükséges megtartani, de a Telex kiszúrta, hogy a Szent István Nap honlapján található leírásban szerepel egy elég érdekes ok.

„A keresztény Magyarország születésétől máig tartó ezer év sűrített krónikáját jeleníti meg olyan formában, amely a nemzeti értékek emlékének tanulságát és a Szent István-i örökség átadását helyezi a középpontba a gyermekek, a fiatalok, a jövő nemzedék számára. Az ünnepi műsor igazi családi élménnyé válik, mely során a szülők megfoghatják gyerekeik kezét és együtt utazhatnak a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablójával, hangsúlyozva közben azokat a fontos nemzeti értékeket, melyek a mindennapi élethez is támaszt nyújthatnak egy-egy erkölcsi tanítás formájában.”

Vagyis a tűzijáték egy 1,6 milliárd forintos erkölcsi tanítás. A látványos és drága erkölcsi tanítás programjára szánt pénzt egyébként 10 évre titkosították. Egyedül csak a rakéták árát árulták el

(Kiemelt kép: A magyar államalapítást ünneplik a magyarok Budapesten a valaha volt egyik legrandiózusabb tűzijáték-showval 2021. augusztus 20-án. Fotó: Karancsi Rudolf)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.